Mivel sokan szeretik tudni, hogy egy-egy projekten belül vannak-e magyarok, s azok pontosan „kicsodák”, talán nem lesz meglepő, hogy Vajna Miklóssal is készített egy interjút a TDF blog.
Az interjú (eredetileg) angolul van, s elérhető a TDF blogon.
Azok, akik nem tudnak – kellőképpen – angolul elérhető (Miklós tolmácsolásában) a magyar nyelvű változat.
Címke: libreoffice
LibreOffice fejlesztői közösség Brazíliában
A The Document Foundation (TDF) bejelentette, hogy üdvözli a BrOffice Centre of Excellence for Free Software (BrOffice Szabad Szoftver Kompetenciaközpont) létrehozását.
A LibreOffice alapokon nyugvó BrOffice, a nagyvállalati támogatóktól független fejlesztői központot hoz létre, amelynek feladata a LibreOffice és más nyílt forrású projektekben való aktív fejlesztői részvétel. A Foz do Iguaçuban lévő kompetenciaközpont létrehozását a BrOffice projekt mellett az Itaipu Binacional és az Itaipu Technological Park Foundation is támogatja.
LibO desing – útiterv
Christoph Noack a LibreOffice designere egy levelezőlistát jelentett be nemrég, melyen minden, a dizájnnal kapcsolatos információt meg lehet osztani, valamint meg lehet vitatni.
El is kezdődött egy vita, mely a LibreOffice dizájnjának útitervét rögzítené. Az útiterv-tervezet és a hozzá kapcsolódó szál itt kezdődik.
Azok, akik kíváncsian várják, hogy – vélhetően – hogyan fog kinézni a LibreOffice honlapja a 3.3-as kiadásakor annak mindenképpen célszerű olvasni a listát.
Ismerjük meg a LibO fejlesztőket!
Előfordult már, hogy egy-egy projekten dolgozókat meginterjúvoltak, hogy ne csak mint programozót ismerje a szélesebb (nem-fejlesztői) közösség, hanem mint “magánembert” is.
Ilyen interjúsorozatot a Blender is készített ezelőtt pár évvel. Úgy tűnik, hogy most a Document Foundationnél találták ki, hogy egy ilyen interjúsorozatot kellene készíteni, melynek első darabja már elérhető a TDF blogon. Az első részben Norbert Thiébaud-dal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Elindult a Document Foundation blog
Örömmel tudatjuk a hírt, hogy útjára indult a Document Foundation hivatalos blogja, mely a http://blog.documentfoundation.org címen érhető el.
A blogban a főbb bejelentések, hírek és vélemények/viták fognak megjelenni. Természetesen ez a blog is része a Document Foundation Planetnek.
A blog WordPress alapú.
LibreOffice béta3 dizájn hírek
A LibreOffice béta3 közeledtét mi sem jelzi jobban, hogy egyre gyorsabban pörögnek az események a LibreOffice körül.
Igaz ez a dizájn körüli munkálatokra is. Christoph Noack újabb bejegyzést tett közzé, melyben áttekinti az elmúlt hónap (dizájn)fejlesztéseit.
A fejlesztések az indulóképernyőt és a marketinghez használható logókat érintették.
Frissítés: Christoph újabb bejegyzésben további dizájnelem(ek)et mutatott be.
LibreOffice Wiki
A Document Foundation nemrég elindította a Wiki-szolgáltatását. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a tartalommal való feltöltése is.
Ez részben azt jelenti, hogy megkezdődött a lokalizáció: vagyis mindegyik nyelvi csapat megkezdte a wiki honosítását illetve megadta elérhetőségét. A wikin érhetőek el pl. a Fejlesztési Kiáltvány (The Next Decade Manifesto) hivatalos lokalizált változatai.
“LibreOffice Wiki” bővebben
LibreOffice 3.3 beta 2 openSUSE felhasználóknak
Petr Mladek október 15-i blogjában közölte, hogy elérhető a LibreOffice 3.3 béta 2 az openSUSE felhasználóknak. A LibreOffice:Unstable repositoryt kell felvenni, a soron következő béták is innen lesznek elérhetők.
Tudomásuk van néhány hibáról, melyek megtalálhatóak a FreeDesktop.org Bugzilla-ban, Novell Bugzilla-ban, valamint még az OOo IssueZilla-ban.
Petr felhívja a figyelmet arra, hogy ezek új csomagok, mindenki legyen óvatos, bárki, aki hibát talál jelezze a hibajelentőkben.
Billentyűfunkció-változások a LibreOffice Calc-ban
Kohei Yoshida blogjában jelezte, hogy a LibreOffice-féle Calcban változni fog néhány billentyű (pl. Delete, Ctrl+D, Shift+Ctrl+D) funkciója ezért elkezdett dolgozni egy olyan opción, hogy akik nem akarják ezeket az újdonságokat azoknak se kelljen változtatni szokásain s visszatérhessenek a „megszokott” OOo-féle tulajdonságokhoz.
Nemrég egy újabb blogbejegyzést készített, melyben bemutatja, hogy az „OpenOffice.org Legacy” beállítása konkrétan milyen változásokat fog hozni.
Az Oracle kitart az OpenOffice.org mellett
Az Oracle nemrég sajtóközleményben jelentette be, hogy továbbra is kitart az OpenOffice.org mellett.
A sajtóközleményről két magyar összefoglalás olvasható itt és itt.