CODE 4 RC

CODE logo
A Collabora karácsony előtt bejelentette, hogy megjelent a Collabora Online Development Edition (röviden CODE) 4-es verziójának első RC-je, amelyet 2 nappal később követett egy második RC is, apróbb javításokkal. Ennek apropóján érdemes áttekinteni, mi az ami változott a Collabora Online háza táján a nyáron megjelent nagy cikkünk óta.

A Collabora eredetileg úgy tervezte, hogy még 2018-ban kiadja a Collabora Online 4-et, ám menet közben a tervek módosultak. A 4-es verzió egyik fő újdonsága a billentyűleütés és a karakter képének megjelenítése közötti késleltetés csökkentése lett volna, ám ez már a 3.4-es verzióban megjelenhetett októberben. A fejlesztéseknek hála, a gyorsulás különösen távoli szerverek esetén jelentős. Az USA nyugati partján és az Európában elhelyezkedő tesztrendszerek használata esetén nem érezhető különbség Magyarországról. Korábban az európai szerver észrevehetően gyorsabb volt. A Collabora Online 4 megjelenése így 2019 elejére csúszott, de a Collabora a tesztelésre és fejlesztésre szánt CODE 4-es verzió kiadásával még 2018-ban jelezni akarta, hogy körülbelül mi várható, mik lesznek a főbb újdonságok.

Új színek, új ikonok

A legszembetűnőbb változás a felhasználói felület megújulása. Korábban több kritika érte a Collabora Online-t, hogy kinézete elavult, Windows 95-szerű. Ezt orvosolandó, a menü, az eszköztár és a párbeszédpanelek háttérszíne kivilágosodott, és az ikonkészlet is modernebbre lett cserélve.

A Collabora Online 3 eszköztára
A Collabora Online 3 eszköztára
A Collabora Online 4 eszköztára
A Collabora Online 4 eszköztára

Új elem a dokumentum utolsó módosítása óta eltelt idő kijelzése, amelyre kattintva a verzióelőzményekhez juthatunk el.

Digitális aláírás

Egy másik jelentősebb újdonság a Vereign eszköztár megjelenése, amellyel a dokumentumok elektronikusan aláírhatók, és egy dokumentumtárba feltölthetők. A Vereign egy svájci startup, amely blokklánc alapon nyugvó hitelesítés, azonosítás, aláírás stb. témában innovál, az alkalmazásuk jelenleg béta fázisban van. Mint a blokklánc alapján sejthető, a lényeg az volna, hogy az aláírt dokumentumok aláírásának érvényessége függ minden előzőleg aláírt dokumentumtól, a hitelességet az biztosítja, hogy a „történelmet nem lehet megváltoztatni”, ha egy dokumentumot manipulálnak, az összes aláírás elromlik.

Vereign eszköztár
Vereign eszköztár

Mobil, HiDPI

Már több bejelentésben olvashattuk, hogy jobb lett a mobileszközök kezelése, de a CODE 4 tényleg nagy változást hoz e téren. Rengeteget csiszolódott a felhasználói felület, hogy mobiltelefonon és tableten is jól használható legyen. Ez egyrészt azt jelenti, hogy kis képernyőn csak a legszükségesebb elemek jelenjenek meg, a virtuális billentyűzet ne legyen útban stb. Másrészt a nagy felbontást illik figyelembe venni és kihasználni, a pixeles vagy elmosódott megjelenítés feltűnő és visszatetszést keltő. A CODE 4 kezeli HiDPI képernyőket, a különbség az előző verziókhoz képes megfigyelhető az alábbi (collaboraoffice.com-ról átvett) képeken: mind a felhasználói felület elemei, mind a dokumentumok tartalma élesebben jelennek meg.

screenshot showing not so crisp pixel rendering of a dialogue at 200% zoom              screenshot showing crisp pixel rendering of a dialogue at 200% zoom

screenshot showing not so crisp pixel rendering of calc   screenshot showing crisp pixel rendering of Calc

Képek, alakzatok kezelése

Az egyik újdonság e téren, hogy a dokumentumba illesztett képek vagy alakzatok egy új fogantyú segítségével elforgathatóak, illetve átméretezéskor, elmozdításkor és elforgatáskor halványan látszik a kép új állapota.
kép elforgatása

A másik újdonság, hogy az eszköztárról beszúrhatók különféle alakzatok, bár a CODE 4-ben egyelőre az átméretezésen és elforgatáson kívül más szerkesztési lehetőség nincs.
Alakzatok beszúrása

Collabora Office 6.0

A CODE 4-ben a dokumentumok megjelenítéséért a Collabora Office 6.0 felel. A CODE 3.x-es verziók a Collabora Office 5.3-at használták. A Collabora Office 6.0 értelemszerűen előrelépést jelent, többek közt megemlíthetjük az újraírt metafájl-kezelést (EMF, EMF+), és az MS Office formátumaival (DOCX, XLSX, PPTX stb.) való jobb kompatibilitást.

Kipróbálás

A CODE 4 RC2 több módon is kipróbálható. A CODE oldalon szerepelnek a legfontosabb telepítési és beállítási útmutatások. Emellett a Collabora demószerverein jelen pillanatban a CODE 4 RC2 fut, a hozzáféréshez regisztráció szükséges (a Try the Online Demo lehetőséget kell választani).

A jövő

A fejlesztés folytatódik: a felhasználók és integrátorok visszajelzéseit figyelembe véve hamarosan megjelenik a Collabora Online 4, és azt követően a 4.x kiadások, amelyekben hibajavításokra és kisebb új funkciókra lehet számítani.

LibreOffice az Apple App Store-ban

lofc-icon Az OS X felhasználóinak jelentős része használja előszeretettel az App Store-t az alkalmazások beszerzésére. Az előnyök között szerepel a biztonságos, megbízható forrás, az automatikus frissítések, és az egyszerű vásárlás. A Collabora munkájának köszönhetően június 18. óta az Apple App Store-ból is letölthető a LibreOffice. Két változat jelent meg és lesz karbantartva a jövőben. Az egyik a LibreOffice-from-Collabora, amely a mindenkori stabil, a Collabora ügyfeleinek terjesztett forrásból épül, és jelenleg a 4.3-as verzión alapul. A másik a LibreOffice Vanilla, amely mindig a legfrissebb, jelenleg a 4.4.4-es LibreOffice.

A LibreOffice-from-Collabora pénzbe kerül ($10), és a vásárlások száma jó visszajelzést jelent a Collaborának, hogy érdemes-e erőforrásokat áldoznia a LibreOffice OS X alatti verziójának fejlesztésére. Ha a csomag termel egy szerény bevételt, akkor üzletileg alátámasztható, hogy érdemes (munkaidőben) foglalkozni az OS X alatti kisebb-nagyobb hibákkal. A LibreOffice Vanilla ingyenes.

A júniusi megjelenés óta a felhasználók visszajelzései alapján már mindkét csomag kétszer frissült. Megoldódott egy programösszeomlási probléma, a Python és a Pythont használó kiterjesztések integrálása, és már működik a Finderből való fájlmegnyitás. Sajnos, hogy ezeket a hibákat nem lehetett kiszűrni az első megjelenés előtt, de a LibreOffice komplexitását és sajátos megoldásait ismerve ez nem meglepő. Nagyon nehéz volt az App Store követelményeit (sandboxing, digitális aláírások stb.) kielégíteni úgy, hogy a szabályok menet közben is szigorodtak, és a rendelkezésre álló példák egyszerű, elejétől végéig XCode-ban fejlesztett alkalmazásokra szorítkoztak.

LibreOffice Viewer (Beta) for Android


Megjelent LibreOffice Viewer (Beta) for Android, azaz a LibreOffice kódján alapuló androidos fájlnézegető az első végfelhasználóknak szánt kiadása, amely lehetővé teszi az Open Document (ODF) formátumú fájlok megnyitását tableteken és okostelefonokon.

Az alkalmazást a Collabora készítette, és letölthető a Play Store-ból.

A LibreOffice Viewer első kiadása szöveges dokumentumokat és egyszerű bemutatókat kezel. A táblázatok kezelése még nem annyira kiforrott. A bonyolultabb bemutatók kezelése is egy későbbi verzióban lesz megoldva. Reméljük, hogy felhasználók letöltik és kipróbálják az alkalmazást, éles környezetben kellő óvatosság mellett.

Az Android platform támogatása szervezetek és egyéni hozzájárulók együttműködésével valósulhatott meg – mondta Michael Meeks, a Collabora alelnöke. A LibreOffice nyílt ökoszisztémája ismét bebizonyította, hogy képes a sokszínű közösség összefogására, és korlátozásoktól mentes, nagyszerű termék előállítására.

A mobilalkalmazás régi felhasználói igényt elégít ki azzal, hogy olvassa az ODF-fájlokat, de emellett minden más fájlformátumot is ismer, amelyet a LibreOffice képes kezelni, többek közt a Microsoft Office formátumait is.

Ez a kiadás az első az új mobilalkalmazásaink sorában – mondta Björn Michaelsen, a The Document Foundation kurátora. A LibreOffice közösség tárt karokkal várja az egyéni fejlesztőket, vállalatokat és szervezeteket, hogy vegyenek részt a LibreOffice nyílt fejlesztési folyamatában.

A LibreOffice Viewer (Beta) a Collabora fejlesztése, amelyet a SMOOSE támogatott. Az alapokat a LibreOffice közösség, a SUSE és a Mozilla Corporation rakta le, említésre méltó még Jacobo Pérez (Igalia), valamint Andrzej Hunt és Ian Billet
Google Summer of Code keretében végzett munkája.

Interjú Tímár Andrással

Andras TimarA korábban megjelent interjúkhoz hasonlóan most is egy fejlesztővel olvasható interjú. A budapesti születésű LibreOffice-hoz elsők között csatlakozott, 2011-től főállású LibreOffice-fejlesztő – 2013 augusztusáig a Novell/SUSE-nél volt alkalmazott, utána vállalkozóként folytatta, fő megbízója a Collabora Productivity Ltd. Részt vesz a LibreOffice fejlesztését irányító testület, az Engineering Steering Committee, és az OASIS Open Document Format Technical Committee munkájában.

“Interjú Tímár Andrással” bővebben

A Collabora berkein belül folytatja a SUSE LibreOffice csapata

Michael Meeks bejelentette, hogy a SUSE LibreOffice csapata a jövőben a Collabora berkein belül működik majd, és nyújt támogatást a LibreOffice irodai programcsomaghoz. A Collabora egy tanácsadó cég, amelynek célja a nyílt forráskódú szoftveres közösség és a vállalatok közötti együttműködés elősegítése.

Collabora logo

A Collabora fejlesztői mind komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a szabad szoftveres projektekben. Olyan népszerű nyílt forráskódú fejlesztésekben tölt be meghatározó szerepet a cég, mint a GStreamer multimédiás keretrendszer, a Telepathy üzenetküldő keretrendszer, a Webkit HTML motor vagy az X Window grafikai rendszer. Ehhez a csapathoz csatlakoznak most a SUSE LibreOffice fejlesztői.

Michael Meeks blogbejegyzésében kiemelte, hogy éppen ideális időpontban került sor a váltásra. Nemrégiben megjelent a LibreOffice 4.1, és annak 4.1.1-es javító kiadása, így a fejlesztési ciklus egy nyugodtabb időszaka köszöntött be. A változás arra is lehetőséget ad, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a jövőben az irodai programcsomag Windows és Mac OS X változata, amely érthető okokból kevésbé töltött be fontos szerepet a SUSE számára.

A The Document Foundation továbbra is zavartalanul folytatja munkáját, és a SUSE továbbra is a tanácsadó testület részese marad a Collabora mellett. A jövő hónapban Milánóban megrendezésre kerülő LibreOffice konferenciát a Collabora szponzorálja.

A bejelentéssel kapcsolatos részletek Michael Meeks blogján olvashatók.