Javított OOo 3.2 FSF.hu verzió (Win32)

Felhasználóink súlyos hibát találtak az FSF.hu által kiadott OpenOffice.org 3.2-ben. A Calc számformátum-értelmezőjének hibája miatt bizonyos körülmények fennállása esetén nem lehetett dátumokat írni a cellákba. A hibát a fejlesztők a bejelentéstől számított 2 napon belül kijavították, és azonnal közzétettük azt az egy DLL-fájlt, amelynek cseréjével a hiba megszüntethető.

Mivel nem mindenki olvassa a levelezőlistánkat, fórumunkat, sőt még ezt a honlapot sem, elkészítettük újra a teljes telepítőkészletet, hogy új felhasználóinknak nehogy később gondot okozzon ez a hiba. Akit a hiba nem érint, vagy már telepítette a javított DLL-t, annak nem érdemes újratelepítenie a programot. A letöltési hely és név változatlan, az MD5-ellenőrzőösszeg természetesen változott, valamint a névjegypanelen a “Build 2010-02-25” szöveg olvasható.

Kérünk mindenkit, aki letükrözte a korábbi telepítőkészletet (pl. szoftverbazis.origo.hu), hogy cserélje ki. Elnézést a kellemetlenségért.

Lightproof 1.4

Megjelent a Lightproof nyelvi ellenőrző keretrendszer új, 1.4-es változata (benne a szintén most megjelent magyar nyelvi szabályok forrásával). A javított keretrendszerrel elkészített nyelvi ellenőrzők ismét működnek az OpenOffice.org Mac OS X-es változata alatt is. A fejlesztés másik újdonsága, hogy saját Python függvényeket is megadhatunk a nyelvi szabályállományokban, amiket aztán felhasználhatunk a szabályokhoz kapcsolódó feltételvizsgálatokban, illetve javaslatokban.

Lightproof-hu_HU 1.2

Megjelent a magyar nyelvi ellenőrző legújabb változata, amely javítja az előző kiadás hibáit, és új szabályokat is ismer.

  • Javított névelő-ellenőrzés a számok előtt. (Egy lemaradt $-jel miatt a számok előtti névelőket ellenőrző szabály rossz esetben is illeszkedett, aláhúzva az a névelőt a tizenvalahány és százvalahány előtt is.)
  • Kibővített idézőjelekre vonatkozó javaslatok
    • ASCII idézőjelek cseréje: ,,vmi” → „vmi”, >>vmi<< → »vmi«
    • Belső idézőjelek helyes sorrendje: «vmi» → »vmi«
    • Angolszász nem dupla idézőjelek felismerése: ‘vmi’ → „vmi”, »vmi«
  • Nem törő szóközök felismerésének javítása a pénzösszegek konzisztencia-ellenőrzésénél.
  • Szűkebb ezrestagolók (nem törő keskeny szóköz, U+202F) használatának támogatása (a tipográfiai opciók között).

Letöltés

Openoffice.org 3.2 biztonsága

Az OpenOffice.org 3.2-re frissítés nem csak a bejelentésben részletezett újdonságok és a teljesítményjavulás miatt javasolt, hanem javított biztonsági hibák és a biztonsági változtatások miatt is.

Az OpenOffice.org 3.2-ben javított biztonsági hibák:

  • CVE-2006-4339: Potenciális sebezhetőség harmadik féltől való libxml2 könyvtáraktól
  • CVE-2009-0217: Potenciális sebezhetőség harmadik féltől való libxmlsec könyvtáraktól
  • CVE-2009-2493: OpenOffice.org 3 Windows változata az MSVC sebezhető változatát tartalmazta
  • CVE-2009-2949: Potenciális sebezhetőség XPM fájl feldolgozással kapcsolatban
  • CVE-2009-2950: Potenciális sebezhetőség GIF fájl feldolgozással kapcsolatban
  • CVE-2009-3301/2: Potenciális sebezhetőség MS-Word dokumentum feldolgozással kapcsolatban

“Openoffice.org 3.2 biztonsága” bővebben

Firefox és OpenOffice.org rajongók együtt

A magyarországi felhasználók körében piacvezető Mozilla Firefox böngésző rajongói és az egyre népszerűbb OpenOffice.org felhasználói együtt ünnepelték a Firefox 3.6 megjelenését, valamint az OpenOffice.org – hamarosan megjelenő – 3.2-es verzióját. Az eseményre a több, mint 100 éves Uránia Filmszínház kávézójának elegáns falai között került sor.

“Firefox és OpenOffice.org rajongók együtt” bővebben

OpenOffice.org piaci részesedése 11% Magyarországon

Egy német portál, új módszerrel vizsgálta az OpenOffice.org piaci részesedését, a weboldaluk látogatóinak gépén a telepített betűtípusok segítségével mérték fel javascript alkalmazásával. A vizsgálat több mint kétszázezer látogatóra terjedt ki.

Magyarországi adatok:

OpenOffice.org: 11%

Microsoft Office: 77%

Apple iWork: 0,7%

Corel WordPerfect Office: 1,4%

Az OpenOffice.org felhasználóinak fele az MS Office mellé telepítette a program csomagját. A mérési hibahatár az OOo esetében +-5%, MSO +-15% .

Az Oracle megtartja a MySQL és az OpenOffice.org függetlenségét

Az Oracle tegnapi rendezvényén bejelentették, hogy a MySQL és az Openoffice.org megtartja függetlenségét, írja a The Register.

Edward Screven, az Oracle egyik vezetője mondta tegnap, hogy Sun/MySQL eddig független marketing és fejlesztő csapata az adatbázis-óriás keretén belül is független marad.
Az OpenOffice.org is hasonlóan független egység marad. A MySQL-hez hasonlóan, az Openoffice.org integrációja is megvalósul az Oracle üzleti intelligencia eszközeivel és a tartalomkezelő szoftverével, valamint a vevői támogatást is megerősítik egyidejűleg.

Közösségi esemény: Mozilla Firefox 3.6 és OpenOffice.org 3.2 megjelenésének ünneplése

Az itthon is ismert piacvezető nyílt forráskódú böngésző is, valamint a közkedvelt nyílt forráskódú irodai programcsomag is új verzióval jelentkezik az elkövetkező napokban, hetekben. Mind a Firefox böngésző legújabb – 3.6 verziószámú kiadása, mind az OpenOffice.org irodai programcsomag hamarosan megjelenő – 3.2 verziószámú változata számos újdonságot ígér a felhasználók számára.

A Firefox és OpenOffice.org hazai rajongói, honosítói, fejlesztői – akárcsak a világ számos más pontján – Magyarországon is egy közösségi találkozóval ünneplik meg az új változatok megjelenését. Az esemény lehetőséget ad arra, hogy a hazai felhasználók és hozzájárulók ötleteiket egymással megvitassák, kérdéseiket feltegyék az illetékesek számára. Az ilyen közösségi összejövetelek jó alkalmat teremtenek, az új programok képességeinek megismerésére, a közösségi tagok személyes találkozójára, illetve a lehetőség nyílik a hazai önkéntesek megismerésére is. Találkozzunk 2010. január 25-én, hétfőn, 18 órától a Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában.

A Mozilla Firefoxról: Magyarországon és a világban is nagyon népszerű, internetezésre használt nyílt forráskódú és ingyenes program. Fejlesztői és felhasználói elkötelezetten hisznek az internetes szabványok kitüntetett szerepében, azok követésében, és biztonsági kérdések fontosságában. Emellett az egyszerű használhatóság, bővíthetőség és a gyors működés az, amelyek a Firefox igazi erősségei.

http://mozilla.fsf.hu/

Az OpenOffice.orgról: a nyílt forráskódú irodai programcsomag, amellyel könnyedén készülnek el a szöveges dokumentumok, táblázatok, bemutatók, adatbázisok és grafikák valamint grafikonok. A nyílt dokumentumformátumot alkalmazó programcsomag kiváló minőségű magyar és egyéb nyelvi eszközökkel segíti a produktív munkát a vállalatoknál, az állami intézményeknél, az iskolákban valamint az Ön otthonában is. Mindezt teljesen ingyen, a gyártóktól való függést minimalizálva.

http://www.openoffice.hu/

A találkozó helye:

Uránia Nemzeti Filmszínház kávézója

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

A találkozó időpontja:

2010. január 25 – hétfő, 18 óra