Helyesírási javaslat: nem szentírás!

Ahogy a mellékelt képen látható, a LibreOffice helyesírás-ellenőrzője, a Hunspell a „bővölködő életet” „szűkölködő életre” javítaná, ha hagynánk. A humoros példát Gusztin Rudolf küldte. Érdekességképpen, a Hunspell korábbi változata még a bővelkedő és a gyűlölködő szavakat is javasolta, amíg holland támogatással sor nem került a furcsa (zavaróan eltérő és sok) helyesírási javaslat korlátozására. Megoldást a bővölködő szó szótári felvétele fog jelenteni, aminek nincs akadálya, mivel bár régies, nem standard alakváltozatról van szó, nagyon hasonló (egy betűben eltérő) szó híján nem rontja a szószintű helyesírás-ellenőrzés minőségét.
A javaslattevés az egyik legösszetettebb művelet a helyesírás-ellenőrzés során. A Hunspell például előnybe részesíti a javaslattevésnél a tipikus tévesztéseket (j-ly, i-í, ggy-gyj, sőt ős-öss, pl. *erössen-erősen stb.), durva szavakat pedig még összetételekben sem javasol. A legújabb LibreOffice-ban kerültek javításra olyan hibák is, hogy az összetételként elfogadható, de a Hunspell által mégis elutasított gyakori tévesztéseket (pl. szervíz, mint szer+víz a helyes szerviz helyett) többszörös összetételek elején sem fogadja el és nem is javasolja: így most már a szervízkocsi is elutasításra kerül, nemcsak a szervíz és a kocsiszervíz.
Végül egy kapcsolódó idézet a Bibliából: „Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.” (Máté 25:29, példabeszéd a talentumokról). A bibliai példázat adta a nevét a szociológia és az olvasáspedagógia Máté-hatásként leírt, gyakran visszás jelenségeinek, miszerint a jómódúak és az iskola első két évében jól olvasók még sikeresebbek lesznek, a szegények és az olvasásban lemaradók még rosszabb helyzetbe kerülnek. A példázat eredeti jelentése azért biztatóbb: mindenkinek megadatik a tehetség valamilyen formában és mértékben, amivel nemcsak élni lehet, hanem kötelességünk is élni, l. a magyar gyerekek számára készült hittan óravázlatot. A szabad szoftverekben nyitottságuknál fogva sokkal inkább összeadódhat a fejlesztők, tesztelők, fordítók és hibabejelentők tehetsége és munkája, ami olyan egyre sikeresebb programokat eredményez, mint a Linux operációs rendszer vagy a LibreOffice.

LibreOffice 3.4.4 Portable

Ahogy már korábban is megszokhattuk (lásd itt és itt) a LibreOffice legújabb kiadásából is készült egy „hordozható” (portable) változat.

A hordozható változat is teljes értékű irodai programcsomag. Vagyis tartalmazza mindazokat az összetevőket (komponenseket), amelyeket a hagyományos változat telepítéskor megszokhattunk (Writer, Calc, Impress stb.). Ezen felül – a hagyományos telepítéshez hasonlóan – telepíthetőek hozzá kiegészítők és/vagy sablonok is, így a javított magyar mondatellenőrző is elérhető a hordozható változathoz (letöltés).

Az eddigi kiadásokkal összhangban ezúttal is kétféle – támogatott nyelvek szempontjából egy bővített és egy szűkebb – változat érhető el.

A megfelelő csomag a TDF szerveréről tölthető le: http://download.documentfoundation.org/libreoffice/portable/3.4.4/, vagy innét.

LibreOffice at Free Software Conference 2011, Budapest

The Free Software Conference and Exhibition 2011 organized by FSF.hu Foundation was held today in Budapest. With more than 500 participants, it was the biggest free software event in Hungary this year. I think it was a great success, there were many good presentations in 4 tracks, and there was also a room for workshops.

Three Hungarian LibreOffice developers presented there. I had a keynote session about LibreOffice project and The Document Foundation in general. Emphasis was put on attracting new developers and the developer friendly ways of LibreOffice project. I also noted that TDF recommended professional L3 support contract to larger organizations who planned to use or were using LibreOffice. I borrowed a few slides and ideas from others, especially from Michael Meeks, so I thank him again for creating those slides. 🙂 Miklos Vajna presented his GSoC work on RTF filters. Unfortunately I could not attend, I had to be at localizers’ workshop at the same time. Laszlo Nemeth presented the longer version of his “Towards DTP” talk that he had in Paris, with even more slides and very nice examples. Also, 300 LibreOffice stickers were distributed, people could take them from the registration desk. A Hungarian LibreOffice rollup stood next to the registration desk, at a very visible place. It was a great event, and LibreOffice was well represented.

LibreOffice 3.4.4

LibreOffice logó A Document Foundation (TDF) bejelentette a LibreOffice 3.4.4 megjelenését. A LibreOffice 3.4.4 a díjnyertes, Windows, Linux és MacOS alatt is elérhető, szabad és ingyenes irodai programcsomag javított kiadása. A LibreOffice nemrég nyerte el az InfoWorld 2011-es BOSSIE díját a legjobb nyílt forrású desktop szoftver kategóriában és az Open World Forum Experiment díját, mint a legnépszerűbb szoftver.

Az eredeti sajtóbejelentés Tímár Andrást, a SUSE munkatársát idézte, aki többek között a LibreOffice honosítási munkálatait koordinálja. „Egy önkéntes fordítónak, Michael Bauernek köszönhetően a skót gael nyelvű fordítás néhány hónap alatt teljessé vált. A korábbi fordítás elhanyagolt állapota és hiányosságai miatt nem volt része a LibreOffice-nak, de most örömmel építettük be a 3.4.4-es verzióba. Így a támogatott nyelvek száma 105-re növekedett. Ez is mutatja a copyleft típusú licencek páratlan értékét a végfelhasználói szoftverek esetén. A LibreOffice a legfontosabb irodai programcsomag, ha a nyelv mint kulturális örökség megőrzését tekintjük, különösen ha az olyan nyelvekről van szó, amelyeket nem beszélnek elegen ahhoz, hogy a profitorientált nagyvállalatok érdeklődését felkeltsék.”

Az eredeti sajtóbejelentés arra is kitér, hogy Jesús Corrius, a TDF kuratóriumának helyettes tagja kiemelt előadást tart ma a Libre Software World Conference-en a spanyolországi Zaragozában. Az előadás címe „TDF: the home of LibreOffice” lesz. Az LSWC a legfontosabb szabad szoftveres esemény Spanyolországban. A TDF kuratóriumi tagjának jelenléte igazolja, hogy a projekt jól halad a nagy és sokszínű spanyol közösség összekovácsolásával. Az európai és amerikai helyi közösségek egyetlen globális projekt ernyője alatt fejlődhetnek és dolgozhatnak.

De nem kell ilyen messzire menni, Budapesten is lesz egy szabad szoftveres konferencia november 12-én, az FSF.hu Alapítvány által szervezett „Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás 2011”, ahol Tímár András fog kiemelt előadást tartani a LibreOffice-ról. A belépés ingyenes.

A LibreOffice 3.4.4-ben a 3.4.3-as verzió óta kijavított hibák listája a következő:

http://ftp.snt.utwente.nl/pub/software/tdf/libreoffice/src/bugfixes-libreoffice-3-4-release-3.4.4.1.log (javítva a 3.4.4 RC1-ben)

http://download.documentfoundation.org/libreoffice/src/bugfixes-libreoffice-3-4-4-release-3.4.4.2.log (javítva a 3.4.4 RC2-ben, az RC2 lett a végleges)

Magyar fejlesztésű LibreOffice nyelvi eszközök a Firefoxban és az InDesignban

A Mozilla Firefoxban kísérleti jelleggel megjelent a CSS3 webes szabványban rögzített elválasztás támogatása. A kezdetben még hibás magyar elválasztást azóta részben javították, a Firefox friss fejlesztői változatával ezen az oldalon le is tesztelhető.
Az elválasztást a LibreOffice részben magyar fejlesztésű elválasztási programkönyvtára, a Hyphen beépítésével valósították meg a Firefox esetében, így az említett címről letölthető fejlesztői Firefox változat a LibreOffice elválasztási szótárait tartalmazza. Kivéve a magyar esetében, ahol ideiglenes javításként Nagy Bence eredeti, a kettőzött többjegyű mássalhangzók elválasztását nem tartalmazó elválasztási szótára került be javításként a Firefoxba, amíg a Firefox a LibreOffice-hoz hasonlóan nem fogja a Hyphen ez irányú képességeit kihasználni. A LibreOffice gond nélkül elválasztja pl. az asszonnyá szót asz•szony•nyá formájában. Viszont a LibreOffice elválasztási szótárával a Firefox fejlesztői változata még a hibás as•szon•nyá alakban választ el. Ezért cserélték le a magyar elválasztási szótárat egyszerűbbre a Mozillánál, hiába volna lehetőség a Hyphennel a jó elválasztásra, illetve hiába igénylik a speciális elválasztást hosszú-hosszú idő (pl. itt a svédek 1996) óta.

A piacvezető kereskedelmi kiadványszerkesztő, az Adobe InDesign legutóbbi változatának egyik újdonsága a Hunspell helyesírási szótárak támogatása, a Firefoxot, a Mac OS X-et és más programokat követve ezzel. A Hunspell az OpenOffice.org MySpell helyesírás-ellenőrző komponensének magyar továbbfejlesztésével jött létre. A LibreOffice a legfrissebb változatát tartalmazza, amivel mintegy száz, köztük speciális karakterkódolású vagy a magyarhoz hasonlóan bonyolult toldalékolású nyelvhez nyújt helyesírási segítséget.

Az InDesign 5.5 a bejelentés szerint a Hyphen könyvtárat is tartalmazza már, de ahogy egy katalán hibabejelentésből kiderült, ugyanúgy várni kell még arra, hogy a Hyphen által helyesen kezelt speciális elválasztású szavakat (a katalánban a hosszú l·l-ből esik ki a pont az elválasztásnál) ténylegesen el is tudja választani a szövegszedés során.

Document Foundation és LibreOffice a Google Plus-ban

LibreOffice logó A LibreOffice és a The Document Foundation (TDF) is megjelent (hivatalosan) a Google Plus szolgáltatásában. A LibreOffice és a mögötte álló TDF a Facebookhoz hasonlóan a Google Plusban is jelen kíván lenni, ezáltal erősítve a kapcsolatot a közösség és a szoftver között.

Mindkét csoporthoz bárki csatlakozhat, aki rendelkezik Google Plus fiókkal.

A hír forrása: blog.documentfoundation.org

Új képesség és használata: képfelbontás a Writerben

Ahogy egy korábbi esettanulmányban már szerepelt, a képek jó minőségű nyomtatásához megfelelő képfelbontásra van szükség. Ezt támogatandó a LibreOffice Writer következő változata kijelzi a beillesztett képek alapértelmezett felbontását PPI-ben (pixel per hüvelyk) egy magyar fejlesztésű programfoltnak köszönhetően. Bár a programfolt csak pár soros, a LibreOffice kiadványszerkesztőként való használata szempontjából fontos fejlesztésről van szó: Fernand Vanrie – a belga PMG főmunkatársa, amely kiadó a tevékenységét az OpenOffice.org-ra, mint kiadványszerkesztőre alapozza – a jobb képkezelés első lépésének nevezte. “Új képesség és használata: képfelbontás a Writerben” bővebben

Kiterjesztések és sablonok

Néhány hetes bétateszt után ma indult el két fontos weboldal, amelyek eddig hiányoztak a Document Foundation infrastruktúrájából.

Az extensions.libreoffice.org weboldalról kiterjesztéseket lehet letölteni a LibreOffice-hoz. Sokféle kiterjesztés érhető el máris, például szótárak, nyelvtani ellenőrzők, képgalériák és funkcióbővítések. A kínálat minden bizonnyal bővülni fog a közeljövőben, ahogy a kiterjesztések fejlesztői birtokba veszik új otthonukat. Bár a LibreOffice fejlesztőinek az az álláspontja, hogy amit csak lehet, olvasszunk be az alapcsomagba, mindig lesznek rétegigényeket kielégítő kiterjesztések, vagy olyanok, amelyeket újra kellene írni a beolvasztáshoz, és addig is jó, ha elérhetők külön.

A templates.libreoffice.org weboldalról sablonokat lehet letölteni. Még nincs fent sok. Tervbe van véve, hogy a LibreOffice CMIS interfészen keresztül kommunikáljon a sablontárral, és például az Impress bemutatókészítőből elérhetőek legyenek a weben fent levő bemutatósablonok előnézetei. Így talán a régi, nem túl szép, és sok helyet foglaló sablonok telepítőbe csomagolásától is el lehet majd tekinteni.

Hasonló weboldalak voltak az OpenOffice.org projektben is, illetve még most is vannak, csak időnként elérhetetlenek. A LibreOffice kiterjesztés- és sablontárak jellegzetessége azonban, hogy kizárólag szabad szoftveres licenccel rendelkező anyagok tölthetők fel. Illetve az is biztos, hogy az innen letöltött anyagok kompatibilisek a LibreOffice-szal.

OOo Közösségi Fórum migrálása Apache infrastruktúra alá

A tervektől kissé eltérően (egy nappal korábban) az Oracle leállította a fórumot tároló szervert. Az Apache szerverein lévő teszt fórumok élesítésre kerültek.
A fórumok az  október 27, UTC 17:22 időpontban készült mentés adatait tartalmazzák.

Ez a fórum jelenleg csak itt érhető el: http://ooo-forums.apache.org/hu/forum, amíg a DNS bejegyzés változás nem történik meg  user.services.openoffice.org -n.

A DNS átállás után, újra elérhetők leszünk a user.services.openoffice.org cím alatt; ettől a pillanattól kezdve, a ooo-forums.apache -ra történő hivatkozások átirányításra kerülnek user.services.openoffice.org címre. (Ez a phpBB beállítási korlátai miatt van így, a domain név kötött, így nem tud több álnevet kezelni.)

Az ez idő alaltt készülő hozzászólások megmaradnak, de a belső linkek nem kerülnek módosításra a DNS bejegyzés módosulása után, ezért célszerű a változás bekövetkeztéig mellőzni a belső linkek hozzáadását, néhány napon belül végbemegy a módosulás, utána már nem lesz ilyen probléma.