LibreOffice 4.4.1

LibreOffice logó A The Document Foundation bejelentette a LibreOffice 4.4.1 megjelenését. Ez a LibreOffice 4.4 első javítókiadása, több mint 100 kisebb-nagyobb hibát javít.

A LibreOffice 4.4.1-ben javított hibák listája két részletben érhető el, RC1 és RC2.

Felvetődik a kérdés, hogy melyik verziót érdemes telepíteni, a szintén a napokban megjelent 4.3.6-ost, vagy ezt a 4.4.1-est. A 4.3.6-osban biztos, hogy kevesebb a meglepetés, mind a jó, mind rossz értelemben. A 4.3.6-ban valószínűleg kevesebb az ismeretlen hiba, ez a vonal a stabilitást képviseli. A magyar fordítás is csak a 4.3.6-ban teljes, a 4.4.2-re lesznek befejezve a honosítási munkálatok. Azonban a 4.4-es sorozat is kimondottan jól sikerült, a tesztelők sebességnövekedésről, kevesebb összeomlásról és jobb kompatibilitásról számoltak be. Komoly problémákról még nem érkezett visszajelzés.

“LibreOffice 4.4.1” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. 4.4.0.3-at használok OS X Yosemite-n és egyelőre teljesen jó. Végre retinán is szépen megy, illetve nagy kijelzőn is úgy jelenik meg, ahogy kell. A magyarítás valóban hiányos itt-ott, de nem vészes. Random kilépéssel egyszer találkoztam, szóval ezzel sincs gond. Ha a táblázatkezelőben is tudnám módosítani a kijelölést blokkhatárig Shift + Alt + nyíl billentyűkre, az jó lenne, de valamiért nem sikerül. A szövegszerkesztőben ez működik szépen. A gond, hogy alapértelmezetten állandóan a cella szélességét állítja el. Képtelen vagyok megszokni… Más gond semmi nincs. MS Office hívő voltam egész eddig, de ez a verzió nagyon bejön, így le is mondtam az előfizetésemet és mindent LO-ban csinálok.

    1. Nem tudom. A TDF-nél a minimum a 10.8. Valaki szokott csomagolni régebbire is, de ez nem “hivatalos”.

      1. Eddig nem volt gondom, a LO 4.3.6-ig rendben volt minden….Lehet, hogy nem lesz már támogatás a 10.6-ra…..?

        1. Igen, a 4.4-től kezdve az OS X 10.8 a legkorábbi támogatott verzió, és a csomag csak 64-bites.

    2. Tudtommal ingyenes az áttérés az újabb OS X verziókra, amíg a főverzió azonos (10).

  2. Izgatottan várom, mi változott.
    Egy idegesítő kis hiba a 4.4.0.3-ban, hogy
    a.) A legutóbbi dokumentumok a nyitóképernyőn és a fájl menü vonatkozó tételénél nem azonosak;
    b.) A legutóbbi dokumentumok listájának a valósággal meglehetősen laza a kapcsolata (nem azok vannak benne időrendi sorrendben, amelyeket legutóbb megnyitottam — ahogy a 4.3.6-ban jól van)

    Amúgy meg mesélek még valamit, ami évek óta így van, és apró gutatütéseket okoz.
    Szövegkeretek, objektumok vagy képek a a Writerben. A kis lépésekkel mozgatás Alt-nyílakkal/b tök jó.
    Nadeha a szövegkeretben táblázat van, akkor az Alt-nyíl nem a szövegkeretet, hanem a táblázatot méretezi.
    A táblázatot tartalmazó szövegkeret precíz mozgatása nagyon körülményes: csak a keret dialógusában megadott számértékekkel, próba-hiba módszerrel lehetséges.

    Táblázatot meg azért érdemes szövegkeretbe tenni, mert:
    a.) állítható, hogy bekezdéshez vagy oldalhoz “ragaszkodjon” (Horgony, ugye)
    b.) állítható a körülfolyatás
    c.) állítható, hogy milyen messze folyjon a szöveg a keret körül (az “eltartást” tipográfiai zsargonban)

    1. “Egy idegesítő kis hiba a 4.4.0.3-ban, hogy
      a.) A legutóbbi dokumentumok a nyitóképernyőn és a fájl menü vonatkozó tételénél nem azonosak;
      b.) A legutóbbi dokumentumok listájának a valósággal meglehetősen laza a kapcsolata (nem azok vannak benne időrendi sorrendben, amelyeket legutóbb megnyitottam — ahogy a 4.3.6-ban jól van)”

      A LO4.4.0.3 hordozható változatában nem tapasztalok ilyesmit.
      Ami kicsit hasonlíthat a problémára, az az a jelenség, hogy az egyéni és default sablonok (.ott, .ots, .otg, .otp) megnyitását nem tartja számon a program mindaddig, amíg a sablonok alapján létrejövő új (“Névtelen X”) fájlt valahová el nem mented, azaz: ha már fog rendelkezni egy URL-lel a dokumntum, akkor lesz mit számon tartania a programnak ebben a funkciójában.

  3. A 4.4 verzió óta a hiperhivatkozás beszúrása (Beszúrás > Hiperhivatkozás, vagy Ctrl-K) a nem korábbiak szerint – véleményem szerint hibásan – működik.

    A megjelenő ablakban az Internet hivatkozás jelenik meg alapértelmezetten, míg a További beállítások mező Szöveg részében a kijelölt szöveg, amiben a hivatkozást szeretnénk elhelyezni.

    Azonban, ha a Hiperhivatkozás ablak bal oldalán található lehetőségek közül (Internet, Levelezés és hírcsoportok, Dokumentum, Új dokumentum) bármelyiket is választjuk, akkor a További beállítások mező Szöveg részében a kijelölt szöveg, amiben a hivatkozást szeretnénk elhelyezni már nem jelenik meg, a mező üres lesz. Jóváhagyás esetén pedig a kijelölt szöveget a program törli és a hivatkozás teljes útvonala szerepel a továbbiakban a dokumentumban, illetve cellában.

    A jelenség valamennyi modult (Writer, Calc, Impress, Draw stb.) érinti.

    Na, most ez hiba, vagy új fejlesztés? Ha előbbi akkor küldöm a hibabejelentést (magyar nyelven, képernyőképekkel együtt) az OpenScop-on keresztül.

    1. Bár én nem vagyok fejlesztő, de gyanús, hogy inkább hiba.
      Az ablak némely tartalmának pozíciója is más a két verzióban, de egy próbából a koncepcióra nem tudtam rájönni, tehát számomra is inkább hibának tűnik a dolog.

      Mindenképpen ott jelentsd, mert ez itt a HÍREK rovat, nem a hibabejelentések helye.
      Használd a Fórumot, vagy a hibabejelentő helyeket, ha problémád adódik a program telepítése, alkalmazása közben

  4. Üdv, és köszönet a fejlesztőknek!

    Volna egy építő jellegű javaslatom.
    Remek dolog a kezdő oldal, ahol alapesetben az utoljára használt dokumentumok (recent files) jelennek meg. Számomra azonban sokkal hasznosabb lenne, ha e helyett (vagy választhatóan e mellett) lehetőség volna “kedvencek” felvételére, nyilvántartására. Ezzel a megoldással elhagyhatnám a windowsban egyébként praktikus “jump list” menü használatát, ami jó dolog ugyan, de a LibreOffice minden frissítésének telepítése után újra és újra fel kell építeni.
    Úgy képzelem el, hogy a kezdő oldal bal felső részében látható menü (fájl megnyitása, recent files, sablonok) bővítésre kerülne egy új menüponttal: kedvencek. Persze lehetne dokumentum típusonként külön-külön kedvencek menüpont: kedvencek-writer, kedvencek-calc stb.

    1. Se pro-, se kontra, csak felhasználói magánvélemény:
      Sose használtam ezt a bizonyos kezdő oldalt, mert a munkám során a projektek úgyis csoportokba szervezve vannak a háttértáron, és egy régi vágású kétpaneles (vagy bármilyen más fájlkezelővel) könnyebben meg tudom találni és egy dupla kattintással meg tudom nyitni az éppen szükséges fájlokat.

      1. 1. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a 4.4.0.3-ban nem volt jó a legutóbbi dokumentumok (nem a legutóbbi dokumentumok voltak a listában) és nem volt jó a kezdőlap (nem a legutóbbi dokumentumok voltak az oldalon) és a “legutóbbi dokumentumok” listája nem volt azonos a kezdőlapon levő dokumentumokkal.

        2. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a 4.4.1.2 mindhárom fenti hibát kijavította.. Win7 Professional 32 bit, ugyanazon a gépen, részben ugyanazokkal a dokumentumokkal. (Elképzelhetőnek tartom, hogy a 4.3-ra való “rátelepítés” miatt lehetett a probléma.)

        (Néha-néha azért használom mind a “legutóbbi dokumentumok” featúrát, és a kezdőoldalt is — cikkszerkesztői gyakorlatban, ahol a 10-12-nél régebbi dokumentumok SOHA nem fordulnak elő, de az a 10-12 viszont elég gyakran, és gördülően frissül a lista.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük