Megjelent a LibreOffice 3.5

LibreOffice logó Mintegy 8 hónap fejlesztésének eredményeképp megjelent a LibreOffice 3.5, pontosabban a 3.5.0, mert ez is egy sorozat lesz, az első stabil verziót több hibajavító kiadás fogja követni a következő hónapokban. A hivatalos bejelentés és a feature lista már elérhető, ez utóbbit magyarra is le lesz fordítva, ha minden jól megy.

Ebben a cikkben azokat az újdonságokat szeretném kiemelni, amelyek magyar fejlesztők nevéhez köthetők.

A LibreOffice 3.5 kiemelt újdonságai között szerepel Németh László két fejlesztése is. Az egyik a Lightproof nyelvtani ellenőrző. Ennek jelentősége, hogy egyrészt kicsi, gyors, másrészt nem agresszív: opcionálisak azok az ellenőrzések, amelyek hamis riasztást adhatnak. A Lightproof fejlesztéséről rendszeresen ad hírt ez a blog, ezeket most nem ismételjük meg. A másik eredmény a Graphite betűtechnológián alapuló DTP-megoldások bekerülése, amely a betűkészlet (font) szintjén old meg meg olyan problémákat, mint a ligatúrakezelés, alternatív betűformák használata, margóra kilógatott elválasztásjelek stb. Ezekről is hírt adtunk már korábban.

A Windows telepítő a korábbi LibreOffice verziókban kissé nehézkes volt. A felhasználó egy NSIS-alapú előtelepítőt tölthetett le. Ez – alapesetben a munkaasztalra – kibontott egy könyvtárat, amelynek a tartalma egy setup.exe, egy telepítő MSI-fájl és egy CAB-fájl, számtalan nyelvi transzformációs fájl, valamint a Visual C++ runtime telepítőkészletei voltak. A telepítés után ezek ott maradtak az asztalon, sokan nem tudták, hogy letörölhetik-e, vagy még kell. Az előtelepítés és utána a normál telepítés gyengébb gépeken hosszadalmassá tette a telepítést, mert gyakorlatilag kétszer kellett kicsomagolni a fájlokat, és a helyfoglalás is kedvezőtlen volt. Tímár András a 2011 szeptemberében, a SUSE Hackweek alkalmával gondolt arra, hogy ezt másképp is lehetne csinálni. Az eredmény egy olyan MSI telepítő lett, amely mindent tartalmaz: többnyelvű, a Windowsban beállított nyelven indul, a Visual C++ runtime be van építve, és nincs külön CAB fájl sem. Az NSIS előtelepítő – amely amúgy sem támogatott egy csomó nyelvet – feleslegessé vált.

Vajna Miklós egyetemista korában kapcsolódott be a LibreOffice (leánykori nevén Go-OO) fejlesztésébe. 2010-ben a Google Summer of Code keretében elkészítette az RTF fájlformátum új exportálóját, amely a régi számtalan hibáját kiküszöbölte. 2011-ben szintén GSoC-hallgatóként az RTF fájlformátum importálóját írta újra, ez a LibreOffice 3.5-ben debütált. Vajna Miklós 2012. február 1. óta a SUSE LibreOffice Team tagja, folytatja a munkát az RTF formátumon, illetve a hasonló keretrendszerben megvalósított DOCX-en.

A LibreOffice valódi közösségi projekt, a kb. 30 fizetett fejlesztő mellett több száz önkéntes segít a kódtisztításban, új funkciók fejlesztésében, hibakeresésben, tesztelésben és a honosításban. A belépési küszöb olyan alacsony, hogy gyakorlatilag nincs. A fejlesztésbe bárki bekapcsolódhat pár óra olvasgatás, a forráskód letöltése és lefordítása után. A kezdőknek szóló utasítások fent vannak a honlapon. Jelenleg három ELTE progmat BSc-s hallgató tölti szakmai gyakorlatát a Novellnél, LibreOffice-t fejlesztenek. Értelmes és hasznos elfoglaltság. További infó erről az ELTE honlapján található.

“Megjelent a LibreOffice 3.5” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Nagy köszönet minden hozzájárulónak, zseniális kiadás lett a 3.5. 🙂

    Az ELTE-s srácok tapasztalatit pedig szívesen olvasnám a blogban a gyakorlat végeztével.

  2. Kényszerből most veszünk a cégnél pár darab MS Office Standard 2010 OLP licencet, darabja kb. 120e Ft+ÁFA, szánalmas. 🙁

    Ez viszont ingyenes, szedjétek, vigyétek, használjátok egészséggel! 🙂 Ja és ezer köszönet a nemzetközi és a hazai fejlesztői közösségnek egyaránt!

  3. Nálunk is a cégnél tavaly akartak MS Office licencet venni, természetesen úgy, hogy sima szövegszerkesztésre, egy-két táblázatos doksira és prezentációra használjuk csak. Beszéltem a vezetőséggel, tartottunk egy egy hónapos próbaidőszakot és azóta LibreOffice a cégnél használt alkalmazás nagyjából fél éve. Tegnap kezdtük tesztelni a 3.5-öt, ha nem találunk semmi gubancot, akkor jövő hétvégén átállunk arra.

    Ezúton szeretném megköszöni mindenkinek aki részt vett a fejlesztésben, hogy nem kellett egy hatalmas összeget (50 gépre kellett volna) költenünk feleslegesen egy olyan szoftverre, aminek van számunkra 100%-os ingyenes alternatívája.

  4. Jelentenék is egy hibát: (a bug trackerbe próbáltam, de az angol tudása hiánya miatt nem jött össze)

    Ha van egy formázott (vastagított pl) szövegem amiben helyesírási hiba van és, ha rányomok valamelyik javaslatra a helyes szó már nem lesz formázott.

  5. Nálam nem sikerül GPO-ból telepíteni a 3.5-ös verziót. Kijelölöm telepítésre az MSI-t (akár a letöltöttet, akár az msiexec /a … paranccsal előkészített könyvtárban találhatót), majd a következő hibaüzenetet kapom:
    “A hozzáadási művelet nem sikerült. Nem lehet kinyerni a központi
    telepítési információkat a csomagból. Ellenőrizze, hogy a csomag
    rendben van-e.”

    Van valami tippetek ennem megoldására?

      1. Köszönöm, így már sikerült megoldani.
        Viszont a korábbi MSI telepítőkhöz (amiket talán a Novell készített) voltak különböző MST fájlok, amikkel pl. be lehetett állítani, hogy az MS Office formátumokat a LibreOfficehoz akarom-e rendelni. Most ezt hogy lehet szabályozni? (Egyelőre az MS Office mellé kell telepíteni a LibreOfficet, és jó lenne, ha az MSO formátumban mentett doksik MSO-ban nyílnának meg, de a telepítő automatikusan a LibreOffice-hoz rendeli őket)

        1. Ilyen MST-ket bárki tud csinálni, ha jól emlékszem a novelles csomagban volt egy magyar leírás is, hogy hogyan. A property-k nem változtak 3.4-ról 3.5-re.

          1. Sajnos leírást nem találtam hozzá, csak az mst fájlokat. Tudna valaki segíteni miként tudok olyan MST-t készíteni a 3.5-höz, amivel nem rendeli hozzá a Librehez az MSO formátumokat?

    1. Én egyszer jártam így, valamiért hibásan töltötte le valamelyik másik verziót.
      Ellenőrizdd az MD5 kódját: 5be60f638b0f4eb60994d633a12ccb57
      Filenév: LibO_3.5.0_Win_x86_install_multi.msi
      A file mérete 211 062 784 byte.
      Vagy töltsd le még egyszer.
      Remélem tudtam segíteni

  6. most próbálkozom első alkalommal letölteni és alkalmazni az LO 3.5-öt
    a letöltés a magyar csomaggal egyaránt megtörtént.

    azonban az LO nem indul el, ugyanis a Winds. nem engedi, hogy elinduljon.
    (remélem, hogy csak valami beállítás kérdése és talán minden megoldható.)

    tudtok abban segíteni, hogy mit tegyek a megoldás érdekében?
    a program details alatt egy sor üzenet jelenik meg, amelyekhez nem tudok hozzá szólni.
    pl: Problem Event Name, application name etc…

    Két dolgot enged a gép;
    keress online megoldást és zárd be a programot
    vagy
    zárd be a programot.

    azonban alkalmazni szeretném és nem bezárni.
    valami ötlet? hogy lehet megkerülni a Winds. minden6ót?

    előre is köszönöm!

      1. És ezt miért hagyják így?

        Egyébként vállalti környezetbe szerintetek mikor frissítsek? A 3.5.1 már minden nagyobb bugot javítani fog vagy várjak még egy kiadást legalább?

  7. Üdv!

    Örülök az újnak. Ha jók a sejtéseim akkor sikerült végre-végre megválni az ms runtime -októl (?)
    Csupán régi emlékek derengtek fel, amikor agyon-paramétereztem az msi -t. Nem akartam orca -t telepíteni, sőt nem is volt rá szinte semmi használható erőforrás.

    Ezt szívesen venném ha lenne esetleg előre adminisztratív telepítési lehetőség, netán a kapcsolók rendesen dokumentálva.

    Sok Sikert a továbbiakhoz!

    R

Hozzászólás a(z) siposa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük