LibreOffice 4.1.6

LibreOffice logó A Document Foundation (TDF) bejelentette a „stabil” sorozatba tartozó LibreOffice 4.1.6 megjelenését Windows, MacOS X és Linux platformokra. Ez a 4.1-es verzió hatodik hibajavító kiadása, amelyet a TDF intézményi felhasználásra javasol a TDF által tanúsított fejlesztők támogatása mellett. A TDF nem tervez további kiadásokat a 4.1-es ágból, de például a Collabora még legalább két évig karbantartja a saját 4.1-es kiadását.

A 4.1.6 helyett a felhasználók rendelkezésére áll a a „friss” 4.2-es sorozat is, amelyből nemsokára megjelenik a 4.2.4-es verzió. A 4.2-t a TDF az újdonságok iránt érdeklődő felhasználóknak ajánlja.

Interjú Tímár Andrással

Andras TimarA korábban megjelent interjúkhoz hasonlóan most is egy fejlesztővel olvasható interjú. A budapesti születésű LibreOffice-hoz elsők között csatlakozott, 2011-től főállású LibreOffice-fejlesztő – 2013 augusztusáig a Novell/SUSE-nél volt alkalmazott, utána vállalkozóként folytatta, fő megbízója a Collabora Productivity Ltd. Részt vesz a LibreOffice fejlesztését irányító testület, az Engineering Steering Committee, és az OASIS Open Document Format Technical Committee munkájában.

“Interjú Tímár Andrással” bővebben

GSoC 2014

gsoc2012Idén is meghirdetésre került a Google által szponzorált Google Summer of Code, melynek keretében felsőoktatásban tanulók – hallgatói jogviszonnyal rendelkezők – szabad szoftvereken dolgozhatnak ösztöndíjért cserébe.

A LibreOffice projekt idén is részt vesz – negyedik alkalommal – a Google projektjében 10 projekttel és – Pintér Krisztián valamint „freetank” személyében – két magyar hallgatóval.

További részletek Fridrich Strba blogjában.

LibreOffice 4.2.3 portable

A LibreOffice 4.2.3 megjelenését követően nem sokkal elérhetővé vált annak hordozható – ún. portable – változata.

A portable változat teljes értékű irodai programcsomag, tartalmazza mindazokat az összetevőket – szövegszerkesztő, táblázatkezelő, prezentációkészítő, adatbázis stb. – mint a hagyományos változat, ám ez USB kulcsra (pendrive) telepítve bárhol használható – a jól megszokott beállításainkkal.

A portable LibreOffice kétféle változatban érhető el: egy többnyelvű („Multilanguage”) és egy minden támogatott nyelvet tartalmazó változatban („All Languages”). Akiknek szükséges a magyar nyelv azoknak az utóbbit – „All Languages” – kell letölteniük és telepíteniük.

A program elérhető innét.

LibreOffice 4.2.3

LibreOffice logó A The Document Foundation bejelentette a LibreOffice 4.2.3 megjelenését. A LibreOffice 4.2.3 „Fresh” azaz „friss” címkével érkezik, ami azt jelenti, hogy az újdonságok iránt érdeklődő, de ugyanakkor az ezekkel járó hibákat toleráló felhasználók képezik a célcsoportját. A konzervatív, intézményi felhasználók számára a LibreOffice 4.1.5 „Stable” azaz „stabil” kiadás javasolt, természetesen a megfelelő terméktámogatási szolgáltatás igénybe vétele mellett.

A LibreOffice 4.2.3-ban javított hibák listája három részletben érhető el: RC1, RC2 és RC3, valamint ez a kiadás tartalmazza az OpenSSL Heartbleed néven ismert CVE-2014-0160 biztonsági hiba javítását is.

LibreLogo.org

LibreLogo.org is a new portal dedicated to the easy, Logo-like programming environment of LibreOffice for turtle vector graphics. Main topics: introduction of LibreLogo (see here), development news, education, graphic design and free culture. A short illustrated list of the recent English language articles:

2014-04-03 Hungarian and Norwegian educational materials – a Hungarian LibreLogo textbook (made in LibreOffice) and a Norwegian LibreLogo tutorial
2014-04-01 Color and transparency gradients – LibreOffice 4.3 will support color and transparency gradients in LibreLogo…
2014-03-18 UI/UX fixes – not only the vivid random colors in LibreOffice 4.3
2014-02-20 Word squares – from Unix to LibreOffice…
2014-02-17 LibreLogo poster – in PDF version, for classrooms…
2014-02-11 LibreLogo in LibreOffice 4.2 – PENCAP, FORWARD „text”, SVG and SVG SMIL generation…
2014-02-11 LibreLogo at FOSDEM 2014 – „infinite” maze flyer and a small improvement…

LibreOffice 4.2.2 portable

Ahogy az várható volt a LibreOffice 4.2.2 hibajavító verziót követően megjelent annak hordozható – szaknyelven portable – változata.

A hordozható változat ugyanolyan teljes értékű irodai programcsomagot takar, mint a hagyományos telepítés. A különbség abban rejlik, hogy a hordozható változatot – USB kulcsra (pendrive) telepítve – bárhová magunkkal vihetjük és használhatjuk jól megszokott, kedvenc beállításainkat.

A hordozható változat kétféle nyelvi változatban érhető el: egy „normal” és egy „all language” változatban. Akiknek szükséges a magyar nyelv, azoknak – az összes támogatott nyelvet tartalmazó – „all language” változatot kell letölteniük.

A LibreOffice portable elérhető innét.

Document Liberation Project

DLP_Logo_48pxA The Document Foundation (TDF) bejelentette a Document Liberation Project elindulását. A projekt célja otthont adni az egyre növekvő fejlesztői közösségnek, amely azt tűzte ki célul, hogy a felhasználókat kiszabadítsa a termékcsapdából. Sok ember szembesül azzal a problémával, hogy képei vagy szövegei olyan régi, elavult fájlformátumokban vannak tárolva, amelyeket már nem lehet megnyitni a modern számítógépeken. A megoldás a Document Liberation Project résztvevői szerint ezeknek a fájloknak szabványos ODF formátumra alakítása.

A LibreOffice 2010-es megszületése óta sokan dolgoztak a csak zárt forrású implementációval rendelkező, olykor nem publikált szerkezetű fájlformátumokkal való interoperabilitáson. Mára meglehetősen sok fájlformátum támogatott, többek közt az MS Visio, a CorelDraw, az MS Publisher, az Apple Keynote és több régi Macintosh formátum. Az érdeklődés túlnyúlt a LibreOffice-on, más projektek is felhasználták e munka eredményeit, például az Abiword, a Calligra, a CorelDRAW File Viewer, az Inkscape és a Scribus.