Valencia régió közigazgatása sikeresen migrált LibreOffice-ra

A spanyol autonóm régió, Valencia vezetése sikeresen befejezte a szabad és nyílt forráskódú LibreOffice irodai programcsomagra történő migrációját. A régió informatikai osztálya bejelentette, hogy az irodai programcsomag a régió 120 ezer számítógépére került fel, köztük iskolák és bíróságok gépeire. A migráció éves szinten 1,5 millió euró megtakarítást jelent a helyi kormányzat számára a szoftverlicencek költségében.

Valencia

„A gazdasági előnyökön túl más haszna is van a szabad és nyílt forráskódú szoftvernek, így például az, hogy a megoldás egyaránt elérhető katalán és spanyol nyelven, és függetlenséget biztosít az IT beszállítótól, amely így bátorítja az üzleti versenyt” – nyilatkozta az informatikáért felelős osztály igazgatója, Sofia Bellés. „Arra is lehetőségünk van, hogy a szoftvert módosítsuk és adaptáljuk az igényeinken megfelelően” – emelte ki nyilatkozatában.

Bellés állítása szerint Valencia régió 2012 második felében kezdte meg a migrációt, és máris segített 1,3 millió euró megspórolásában, amelyet egyébként a zárt forráskódú irodai szoftver licenceire kellett volna költeni. A váltás része annak az intézkedéssorozatnak, amelyet a régió tanácsa az informatikai költségek csökkentése érdekében hozott, részben a szoftverlicenceken történő megtakarítás formájában.

Nyilatkozatában az informatikai osztály további szabad szoftveres kezdeményezésekre is rámutatott, mint amilyen a Lliurex Linux disztribúció bevezetése 110 ezer PC-n a régió összes iskolájában. Ez több mint 30 millió euró megtakarítást hozott a 2005-ös bevezetés óta.

„A szabad irodai programcsomag telepítése a régió önkormányzatának szabad szoftverek használata melletti stratégiai elkötelezettségének része. Nem csak a licencköltségek megtakarításában segít, de a helyi informatikai szektor fejlődését is segíti, támogatja a katalán nyelv használatát a digitális világban, és javítja az interoperabilitást és biztonságot a régió informatikai rendszereiben.”

forrás: Joinup
kép: Flickr, jpcolasso, CC-by-nd 2.0 licenc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük