A LibreOffice beépített teknőc-vektorgrafikai programnyelve, illetve a LibreOffice SVG-képformátum exportja is javításra került az irodai programcsomag következő, 7.5-ös változatában. A szeptembertől már két olasz egyetemen is oktatott LibreLogo gyorsabb lett, új lehetőségeket kapott a szövegformázásra, és javított SVG-kimenete hordozhatóvá teszi a szövegformázást a beállított OpenType/Graphite betűtulajdonságokkal együtt. Az FSF.hu Alapítvány támogatásával megvalósult fejlesztések és javítások:
Címke: LibreLogo
Magyar szoftverrel tanulnak programozni a német gyerekek
(Az FSF.hu Alapítvány támogatásával eljutva az ez évi LibreOffice konferenciára Tiranába, három előadást tartottam a LibreOffice-ban végzett fejlesztéseimről. Ebből a legrövidebb, mindössze 5 perces előadás a LibreLogóról szólt, az újabb fejlesztésekről, valamint a látványos sikerekről, amelyeket a következő sajtóhír foglal össze:)
A Cornelsen kiadó tankönyvsorozatának legújabb tagja, a februárban megjelenő 5–6. osztályos informatikai feladatgyűjtemény részben a magyar fejlesztésű LibreLogo programra épül, hangzott el az idei LibreOffice konferencia kapcsolódó előadásában.
Az előadásban említett német tankönyv szerzője, Mirek Hančl középiskolai tanár, a „Színpadon a tudomány!” (Science on Stage) EU-s oktatási hálózat németországi aktivistája, aki a LibreLogo mellett a Minecraft segítségével is oktatja a kémiát és az informatikát. A Minecrafttal ellentétben a LibreLogo nyílt forráskódú és ingyenes program, a LibreOffice irodai programcsomag része. Vektorgrafikus ábrák elkészítésére és a programozás elsajátítására is alkalmas eszköz, amely kis teljesítményű számítógépen, internetes hozzáférés nélkül is működik, így az EU elmaradott régióiban, kevésbé felszerelt iskolákban is megállja a helyét. Az előadás magyar példája mutatja, hogy a szűkös feltételek mellett is milyen kreatív módon lehet használni a LibreLogót: Kecskeméti Péter informatikatanár milliméterpapír mintájú háttérképpel kombinálta a LibreLogo munkaterületét, azaz a Writer dokumentum első oldalát, hogy matematikai pontossággal lehessen követni a teknőc útját, elősegítve a Logo program működésének megértését.
Az általános iskolai informatikatanárok és óvónők képzésében szerzett pozitív tapasztalatok alapján a Firenzei Egyetem szakemberei elkezdték az Európai Unió eTwinning oktatási platformján is népszerűsíteni a LibreLogót. Az eTwinning közel 200 ezer regisztrált iskolájából első körben 250 tanár jelentkezett a szeptemberi online LibreLogo kurzusra, amelyet Andreas Formiconi, az egyetem informatikai tanszékének docense tartott.
Az ingyenes és nyílt forráskódú szoftver kifejlesztését a magyar FSF.hu Alapítvány, és az EU-s támogatással létrehozott E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ is segítette. A program honlapja, a LibreLogo.org oldal magyar és angol nyelvű oktatási anyagokat nyújt a programozás és annak oktatása iránt érdeklődők számára.
Magyar nyelvű LibreOffice-könyvek
Az E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ új, szabadon letölthető tankönyvsorozatot jelentett be. Az Unix és Linux rendszergazdai alapismeretek; Linux rendszerek alapvető beállításai, üzemeltetése; Hálózati szolgáltatások szabad szoftverekkel; Qt programozás; WordPress tankönyvek mellett két LibreOffice-szal kapcsolatos könyv is akad. Egy, a korábban már elérhetővé vált LibreLogo oktatási segédanyag, illetve a LibreOffice Writer kalauz.
„A hivatalos LibreOffice kézikönyvek Writer kalauzának magyar fordítása azt a célt szolgálja, hogy még többen válasszák tudatosan ezt a népszerű dokumentumszerkesztőt: a KSH felmérése szerint a hazai cégek fele már ismeri és használja a szabad irodai programcsomagokat, amelyek közül a LibreOffice kiemelkedik független és erős alapítványi hátterével, közösségi és szabad szoftveres cégek nyújtotta terméktámogatásával, és a kompetencia központ által karbantartott magyar honosításával.
A LibreLogo tankönyv bemutatja, hogyan lehet – a kompetencia központ fejlesztései révén a LibreOffice részévé vált – LibreLogo vektorgrafikus programozási keretrendszert a közoktatásban felhasználni, a legfiatalabbak és tanáraik között is népszerűsítve ezzel a szabad szoftvereket és az olyan modern, nyílt dokumentum- és webes szabványokat, mint az ODF és az SVG.”
A LibreLogo.org ismertetője szerint a LibreLogo tankönyv „programozásérettségivel foglalkozó fejezetének LibreLogo példái magyar nyelvű pszeudokódként is olvashatók, és a Python programnyelvvel való programszervezési és adatszerkezeti hasonlóságok és azonosságok folytán kis módosítással fel is használhatók érettségin”.
A könyvek letölthetők a kompetencia központ saját oktatási anyagok weboldaláról. A szerzők, illetve fordítók várják az olvasók visszajelzéseit.
LibreLogo.org
Elindult a librelogo.org honlap, a LibreLogo-val kapcsolatos hírek ezentúl ott jelennek meg angolul és magyarul. A libreoffice.hu honlapon a jobb oldali sávban megjelennek a linkek a librelogo.org legfrissebb magyar nyelvű híreire.
Megjelent egy LibreLogo tankönyv is a Szabad Szoftver Kompetencia Központ kiadásában. Lakó Viktória LibreLogo oktatási segédanyag – A teknőcgrafikától a programozásérettségiig című könyve a kompetencia központ honlapjáról tölthető le elektronikus formában.
LibreLogo az INFO Éra konferencián
Az FSF.hu Alapítvány támogatásával ismét megjelenhettek a szabad szoftverek Magyarország legfontosabb informatika tanári konferenciáján, a Zamárdiban november 21-e és 23-a között megrendezett INFO Éra 2013 elnevezésű rendezvényen. Az eseményen a LibreLogo nagy hangsúllyal volt jelen, hiszen egy előadás és egy azt kiegészítő workshop is foglalkozott ezzel a kifejezetten oktatási célú fejlesztői környezettel. A konferencián Lakó Viktória előadásában a LibreLogo általános bemutatására fókuszált, míg az azt kiegészítő, Torma Hajnalkával közösen tartott workshop során az érdeklődők a gyakorlatban is megismerkedhettek a LibreLogo által kínált lehetőségekkel egy akasztófajáték példáján keresztül.
A prezentációk diái, és a hozzá kapcsolódó állományok szabadon letölthetők egy ZIP csomag formájában. További információk a konferenciáról az FSF.hu Alapítvány hírében olvashatók.
Idén is vár a Linux az Oktatásban és Szabad Szoftver Konferencia!
Idén ősszel ismét megrendezésre kerül az FSF.hu Alapítvány szervezésében a tíz éves Linux az Oktatásban konferencia. A konferencián az oktatással foglalkozó témák mellett általános szabad szoftveres témák, illetve rendszergazdák számára érdekes előadások is várják az érdeklődőket, így az esemény azok érdeklődésére is számot tarthat, akik nem az oktatás területén dolgoznak.
Az eseményről
Időpont: 2013. október 19.
Helyszín: Budaörs, 1. Számú Általános Iskola (Google Térkép)
A konferencián több olyan előadás is lesz, melynek témája közvetlenül is kapcsolódik a LibreOffice irodai programcsomaghoz. Mahler Attila az előző érettségi időszak adatbázis feladatának megoldását mutatja majd be LibreOffice Base segítségével. Lakó Viktória LOGO + vektorgrafika + Python = LibreLogo című előadásából a LibreLogo alapjaival ismerkedhetünk meg. Nem ez lesz az egyetlen előadás, amely ezzel az izgalmas új fejlesztéssel foglalkozik majd: Németh László, a LibreLogo fejlesztője szintén mesél majd a projektről a konferencián. Timár András pedig arról beszél majd előadásában, hogy miket javítottak a fejlesztők a LibreOffice 4.1-es és 4.2-es kiadásában.
Az esemény részletes programja itt olvasható. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni október 16-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével. További információk, és a helyszín megközelíthetőségével kapcsolatos tudnivalók a lok.hu oldalon olvashatók.
kép forrása: 1. Számú Általános Iskola (Budaörs) honlapja
Logo for template development
This PDF poster has been created by LibreOffice 4.0 demonstrating the capabilities of the new Logo toolbar and programming environment, also introducing (the English localization of) the commands of this Logo variant, LibreLogo. [By the way, cropping the Logo drawings on the poster was a tricky process, because the simple conversion to GDI metafile and cropping by the standard Writer crop tool is a problem source in PDF postprocessing, eg. RGB to CMYK color conversion by GhostScript results the original drawings without cropping. The working solution: copy the drawing into Draw, set the page size to the cropping area, export the document as SVG file, and insert this SVG file into Writer.]
The simple programmable vector graphics of LibreOffice 4 is quite useful in OpenDocument template development. The templates.libreoffice.org site has got a new section called LibreLogo, and some interesting new Logo related templates:
Logo for desktop publishing
In the previous blog post there was a Christmas postcard created by the help of LibreLogo, the simplified programming interface of LibreOffice Writer for graphic design. Now I will show more DTP-related examples: typesetting chessboards with high print quality in LibreOffice 4.0, and a special Christmas ball. (It will be possible to test these examples in the next beta version of LibreOffice 4.0 under Windows, too).
Typesetting chessboards using special chess fonts. This example (see first picture and PDF, ODT with source code) uses a special TrueType font, Chess Merida, filled with characters of the same size (partially combined with black hatched background). The LibreLogo program puts every characters into different text shapes using the LABEL command. The text shapes are grouped by the special PICTURE command of LibreLogo, so the result will be a single grouped shape (use the ungroup icon of the Drawing Object Properties toolbar to remove this grouping). The program asks for the point size of the figures and the positions of the chess figures in chess notation. Decoding of the standard notation is solved by only a few program lines, thanks to the compact Python data structures of LibreLogo.
Typesetting chessboards only with standard Unicode characters, by notation or manual positioning. This chessboard drawing program depends only from standard Unicode chess characters (see second picture, and PDF, ODT with source code). To get real white figures from the transparent characters of the Unicode white chess figures the program draws two invisible square shapes for a figure, and put a black chess figure character in white into the background square, and the white chess character into the foreground square by the TEXT commands (see picture). The two squares are grouped by PICTURE. Without the given notation, the program draws a full chessboard, and it’s possible to move the figures to the requested positions manually (frames of the invisible squares allow precise positioning).
Christmas song on a Christmas ball. These beautiful Christmas balls are composed of 5-5 paper stripes. The stripes contain plain and upside-down lines of a Christmas song (English version with instructions: PDF, ODT with source code). The Christmas balls (and the Christmas stars of the previous post) were very popular on the Christmas Fair yesterday, thanks for the nice work of Veronika Bognár and Éva Bozsó.
LibreLogo a LibreOffice 4.0-ban
Egy ideje elérhető már Németh László LibreLogo programja, amely a LibreOffice-ba vagy az OpenOffice-ba kiterjesztésként telepítve egy vektorgrafikát használó Logo megvalósítást ad hozzá a Writerhez. Segítségével könnyedén rajzolhatók bonyolult ábrák, csak a „teknősbéka-vezérlő” Logo programnyelvet kell ismerni. A LibreLogo Logo nyelve kompatibilis az elterjedt Logo-implementációkkal, de kibővíti Logót a Python adatszerkezeteivel. Maga a LibreLogo is Pythonban íródott.
Sajnos azonban a LibreLogót kevesen ismerik. A kiterjesztésekkel általában az a probléma, hogy kevesen töltik le, nehéz eljuttatni a célközönséghez. Arra gondoltunk, hogy a LibreOffice részévé kellene tenni, akkor minden LibreOffice-felhasználóhoz automatikusan eljut, és a LibreOffice-forrás részeként az összes támogatott nyelvre le is lesz fordítva. A LibreOffice-ban korábban is voltak beépített kiterjesztések, azt gondoltuk, hogy a LibreLogo is azzá válhat. Azonban amikor a LibreLogo megjelent a forrásfában, nem várt ellenkezést váltott ki egyes fejlesztők részéről. Az értelmetlen ellenkezést (kinek? minek? felesleges méretnövekedés stb.) a megfelelő érveléstechnikával sikerült leszerelni, a müncheni HackFesten pedig Németh László sikeresen demózta a kulcsembereknek a LibreLogo tudását. Megdöbbenve ismerték fel és ismerték el a program és a dokumentáció elkészítésére fordított rengeteg időt. Egy komoly ellenérv maradt. A LibreOffice mellé csomagolt kiterjesztések rengeteg technikai problémát okoztak. Frissítésnél külön oda kellett figyelni rájuk, ütközés léphetett fel a csomagolt és a kívülről felrakott kiterjesztések között. Gyakorlatilag a csomagolt kiterjesztések koncepciója hibás volt. A LibreOffice 4.0-ban nem is lesznek már, mindegyiket átalakították vagy át fogják alakítani normál komponensekké. Éjjel 1 körül az a konszenzus alakult ki, hogy nem bánják a LibreLogót, de nem lehet kiterjesztés. Münchenből hazafelé a vonaton már el is kezdtük a LibreLogo átalakítását kiterjesztésről normál programrésszé, azonban a fáradtság és a kényelmetlen munkakörülmények miatt ez akkor nem sikerült. Azonban a következő napokon otthon, kipihenve már jobban ment a kódolás, és még az sem okozott komoly fennakadást, hogy közben a LibreOffice-ba beépített Python interpretert 2-esről 3.3-asra cserélték. A hét elején a LibreLogo nemcsak bekerült a LibreOffice forráskódjába, hanem ott is maradhat, az Engineering Steering Committee tudomásul vette, sőt még marketing célokra is fel fogják használni.
Reméljük, hogy a LibreLogo jelentőségét felismerik az oktatásban, hiszen a Logo sok helyen tananyag. A felhasználási lehetőségek azonban nem merülnek ki az oktatásban. Az alábbi karácsonyfadísz is LibreLogóval készült, a forrás letölthető. PDF, PDF2 (spirálos), ODT (a LibreLogo-forráskóddal).
Ki hinné, hogy ezt a karácsonyi képeslapot egy 12 soros Logo programmal hozták létre? A véletlenszerűen elhelyezett és véletlen méretű hópelyhek a „❄” (U+2744) Unicode-karakter felhasználásával lettek kirajzolva, és némi kézi utómunkát követően (szöveg, hópelyhek átlapolásának megszüntetése) előállt az alábbi képeslap. A forrás ehhez is rendelkezésre áll. PDF, ODT (a LibreLogo-forrással).
További információ: Elősorban a libreoffice.hu-n megjelent és jövőben megjelenő cikkeket ajánljuk, melyeket a LibreLogo címke jelöli. Vannak köztük angol cikkek is, amelyek a magyar oldalon nem kerülnek címlapra. Ajánljuk továbbá 2012-es berlini LibreOffice konferencián bemutatott prezentációt (angol), a LibreLogo kézikönyvet (magyar) és a bemutató füzetet (magyar).
Logo
Drawing and programming are fun, and it’s often useful to combine them. The aim of LibreLogo, the new experimental LibreOffice module + Writer toolbar to give an easy, Logo-like, Python based programming environment to the excellent vector graphics of LibreOffice. Here (and in my next posts) I will show examples of LibreLogo usage in school/office environment.
Fine graphics with printing quality. PDF and SVG exports of the OpenDocument format support printing and DTP programs: click on the first picture for the SVG export (Warning! It may halt Firefox 15).
Precise drawing. Turtle moving commands of LibreLogo supports printing measurements, and combining with manual handling of drawing objects in LibreOffice, it can save expensive decorative paper, as for these 3D Christmas stars (made for the local School Christmas fair). PDF, PDF2 (with spirals), ODT (with LibreLogo source).
Fancy, unique documents. This Christmas background created by random snowflakes: Unicode character “❄” (U+2744) with random sizes, positions and angles. The result of the LibreLogo program has been modified (overlapping of snowflakes, title) manually. PDF, ODT (with LibreLogo source).
More information: my LibreOffice conference presentation and a blog post also about LibreLogo from Cor Nouws.