Megjelent a Scribus 1.5

Nemrég megjelent a Scribus 1.5, mely a következő nagy kiadás technikai előzetesének tekinthető. Fontos észben tartani, hogy a technikai előzetest a fejlesztők még nem ajánlják éles használatra. Ugyanakkor rengetek újítás és fejlesztés mutatkozik be ebben a kiadásban, amit érdemes áttekinteni.

Letölteni a SourceForge-ról lehet, ill. további tárolók a hivatalos letöltési oldalon vannak felsorolva.

Technikai fejlesztések

A Scribus 1.5 immár a Qt 5-öt használja, bár ez nem okoz olyan mértékű felhasználói élmény javulást, mint a Qt 3-ról 4-re váltás a Scribus 1.4 megjelenésével. Emellett számos könyvtárat is frissítettek, valamint a GitHub-on is megnyitották a kódbefogadást lazábban kapcsolódó fejlesztők számára. A Scribus core fejlesztői csapata csak 5–7 fő, a munka lassan halad, de így a projekt most már tud fogadni egy-egy kisebb feladatra is fejlesztőket.

Felhasználói felület

dokkolhato_panelekMegjelentek a dokkolható panelek, amelyekkel a kedvünkre alakíthatjuk a munkakörnyezetünket. Az előző verzióban hatalmasra hízott főmenük átszerveződtek, kisebbek, átláthatóbbak lettek a helyi menükkel együtt. A státuszsor is használhatóbb lett. Ezek némi újratanulás után segítik a használhatóságot.

dokumentumbeallitasokA program központi beállítófelülete, ill. a dokumentumbeallítás felülete teljesen újra lett gondolva, amivel sokkal áttekinthetőbb is lett.Ugyanakkor ezen a téren még várható fejlesztés a stabil verzió megjelenéséig, mivel a Tulajdonságok paletta oly mértékben meghízott, hogy feltétlenül szükség van a felbontására, amit a fejlesztők be is ígértek.

Fájlformátum

kep_beagyazasaTermészetesen az új verzióval a fájlformátum specifikációja is változik és visszafelé újra nem kompatibilis, de a jó hír, hogy immár beágyazott képeket is tud kezelni, ami időnként jól jöhet. Abban továbbra sincs változás, hogy a formátum XML, ami nagy lehetőség biztosít a kódgenerálásra, dokumentumgenerálásra, valamint a kézzel való módosításra.

Szimbólumok

szimbolumokAz Adobe Illustratorhoz hasonlón módon támogatottá váltak a szimbólumok, vagyis Inkscape-es szakkifejezéssel az objektumok klónozása, ahol a klónok öröklik az eredeti objektum módosításait. (A gyűjtőalbum megmaradt eredeti funkcionalitással.) Igaz, a szimbólumok kezelése egyelőre nem túl intuitív: szimbólumot a Küldés > Minták vagy az Átalakítás > Szimbólum opcióval lehet létrehozni, a Szimbólumok palettáról lehet beszúrni, majd a beszúrt klónon dupla kattintással lehet szerkeszteni az eredetit.

Egymáshoz rögzítés

egymashoz_rogzitesAz egyik innovatív fejlesztés a mostani kiadásban az objektumok egymáshoz rögzítése, amely azt jelenti, hogy az egyik objektum mozgatásával a hozzá kapcsolt is ugyanúgy mozog. Akár több objektumot is össze tudunk így kapcsolni. Ez ilyen szempontból hasonló a csoportosítás működéséhez, de annyiban sokkal jobb, hogy az objektumok szerkeszthetőek maradnak a csoport felbontása nélkül.

Ezen funkció segítségével lett megoldva a lábjegyzetkeretek kezelése.

Szöveg és tipográfia

fuggoleges_igazitasEzen a téren több fejlesztés is történt, ami sok-sok kézi munkát spórol meg ezután:

  • A szövegek kereten belüli függőleges igazítása funkció végre elérhető a Hasábok és távolságok között a Tulajdonságok palettán, amelyet már sokan vártak.
  • A szövegkereteket automatikusan a szöveg magasságához tudjuk igazítani (dupla kattintás a szövegdoboz alsó indikátorán).
  • Kezelhetőek az árva és fattyúsorok.
  • Automatikusan lehet létrehozni felsorolást és számozást és kezelni ezek stílusait.
  • Automatikusan lehet létrehozni lábjegyzeteket és végjegyzeteket és kezelni ezek stílusait. A lábjegyzetek az adott keret alatt létrejövő lábjegyzetkeretben jelennek meg, melynek mérete követi ezután is a fő keret méretét és annak áthelyezését is.
  • Szöveges változókat lehet definiálni és azokat bárhova beilleszteni, valamint kereszthivatkozásokat, jelölőket létrehozni és ezek oldalszámát beilleszteni. A szövegbe ágyazott elemek szerkeszthetők lettek.
  • A régi Aspell-re épülő helyesírási modult lecserélték Hunspell-re és a régi felületet lecserélték a LibreOffice-hoz hasonlóra, ami magyar szempontból egész jó előrelépés. A funkció talán már ismert, mert visszaportolták a Scribus 1.4.2-be is.
  • A kezdeti nehézségek után immár jól működik az elválasztás, javítottak ezzel kapcsolatban egy fontos hibát, így hosszabb szöveg esetén az összekapcsolt szövegkeretekben azonnal jelentkeznek a változások.

labjegyzetAz OpenType tulajdonságok kezelése továbbra sem támogatott. Továbbá részben a sok új funkció miatt a Tulajdonság paletta kezelőfelülete rendkívül zsúfolt lett, amit a tervek szerint még orvosolnak. Ugyanakkor néhány átgondolatlanság is megterheli még a Tulajdonságok palettát: pl. fájó hiányosság, hogy a bekezdések közötti (nem a sorok közötti) távolságot a Tulajdonságok / Szöveg lapon még nem lehet szabályozni, úgyszintén a sorok behúzását sem.

Továbbfejlesztett stíluskezelés

Kellemes újdonság a bővített stíluskezelés, melyben az eddigi bekezdés- és karakterstílusok mellett lehetőséget kapunk immár táblázat- és vonalstílusok létrehozására is.

A bekezdésstílusok beállításának lehetőségére szolgáló felület átgondoltabb, átláthatóbb lett, logikus csoportokba rendezték a szöveg beállításaira vonatkozó funkciókat (Tulajdonságok, Effektusok, Karakterstílusok), ezzel igen hatékonnyá téve a munkát. A jelen kiadásben ezek a funkciók még nem tökéletesek, de használható állapotban vannak.

Táblázatok

tablazatA Scribus 1.4 nem igazán tudott táblázatokat kezelni, de immár valódi táblázatkezelés is megoldott cellák egyesítésével és felosztásával, keretstílussokkal, háttérrel, oszlopok és sorok beszúrásával, ill. törlésével… A funkció egy nyári ösztöndíj eredménye.

Grafika

szinatmenetekEgy igen sokoldalú eszköz debütál Képböngésző néven, mellyel pl. egy mappából importálhatunk egyszerre sok-sok képet, gyűjteményeket hozhatunk létre, címkézhetjük a képeket és ezt a dokumentum képeivel is megtehetjük.

Az kitöltési effektusok között megjelent a vonalkázás, valamint az eddigi színátmenetek mellett megjelent a kúpos, a 4 szín, a gyémánt, a színátmenetes háló, és a foltos színátmenetes háló típusú átmenetek is. Ezek igen kreatív eszközök, amelyeket eddig még Inkscape-ben sem láttunk.

Megjelent a sokak által kért vetett árnyék támogatása is, bár a funkció és a felülete sem végleges még.

A Tulajdonságok panelen külön menüpontot kapott a dokumentum elemeire vonatkozó átlátszóság.

A vektoros natív objektumok között megjelent a körív és a spirál, valamint a művészi vonal. A rajzolás azonban továbbra sem olyan kényelmes, mint Inkscape-pel ezért a bevált gyakorlat, hogy a bonyolultabb illusztrációkat továbbra is külső eszközzel készítjük és importáljuk.

A körvonalat immár mintával is kitölthetjük nem csak színátmenettel és folytonos vonallal.

A régről ismert vonalkód előállítót újabbra cserélték, amellyel most már QR-kódot is közvetlenül beilleszthetünk a dokumentumba.

Importálás

Ezen a téren a Scribus rengeteget fejlődött, sok új formátum kapott támogatást és a legtöbb eddigi szűrőt is újraírta a projekt alapítója köszönhetően jórészt a Document Liberation Projecttel való együttműködésnek.

  • DTP formátumok: a Scribus immár be tudja importálni ezen formátumokat, és habár a tökéletestől még távol áll a megvalósítás, ez jelentős előrelépés: Adobe InDesign XML (IDML), Adobe InDesign Snippets (IDMS), Adobe PageMaker (P65, PMD), Apple iWorks PAGES, Microsoft Publisher (PUB), QuarkXPress Tags (XTG), VIVA Designer XML, Xara Page & Layout Designer (XAR).
  • PDF: a PDF és a PS importáló újra lett írva és nagyon hatékony lett, sokszor ez a legjobb megoldás, 100%-os egyezést adva. A hibrid AI állományok PDF és AI része között választani tudunk az importálás során.
  • Vektoros formátumok: a legfontosabb az újraírt AI importálás, de emellett az ODG, ODP, MS Visio, CorelDraw, CGM, CSH, DRW, EMF, SVM, WPG, XAR támogatásra is érdemes felfigyelni.
  • Bitképes formátumok: megjelent az ORA támogatás.
  • 3D formátumok: OpenSceneGraph segítségével 3D-s objektumok is beágyazhatók és néhány alapvető opció is beállítható. Mindez valódi 3D-s objektumot ágyaz be a PDF-be.
  • Színek és kitöltések: színpaletták több új formátumban is importálhatóak: Adobe Color Swatch (ACO) AutoCAD ColorBook (ACB), GIMP Gradients (GGR), GIMP Patterns (PAT).

Exportálás

exportalasA PDF exportálási lehetőségek között megjelent a PDF/X-4. De idehaza többnyire a PDF/X-1a-nak örülhetünk a legjobban, amit már megismerhettünk a Scribus 1.4.4-ben, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel visszaportolták a stabil ágba is.

A Scribus PDF űrlapkezelő modulja is teljes frissítésen esett át és most már minden PDF űrlapelemet támogat.

Akiknek XPS exportra van szükségük azok is örülhetnek, mert a Microsoft ezen formátuma is kapott egy alapvető támogatást.

Használhatóság

Az 1.4-es verzióban a visszavonás funkciót kellő óvatossággal kellett kezelni… A fejlesztők szerint immár minden művelet bekerül a visszavonható események közé. S bár valóban nagy javulást látunk, mi persze már találtunk hibát is: sajnos a visszavonás funkció az elválasztásra még nem működik helyesen, így egy hosszabb szövegre tévesen kiadott elválasztást nehéz visszaállítani.

A Szerkezet panelen az egyes elemek sorrendje (egymás felettisége) immár átrendezhető.

Javult az Előnézet mód ki- és bekapcsolásának sebessége. Hosszabb dokumentumnál az 1.4-es változatban még hosszú perceket kellett várni az előnézet átkapcsolására, az 1.5-ös változatban ez több száz oldal esetén is egy pillanat csupán.

Új weboldal

Továbbá egy vadiúj weboldat is kapott ajándékba a projekt egy új hozzájárulótól, aminek a fejlesztők nagyon örültek: www.scribus.net

Magyar vonatkozás

A magyar fordítás a technikai előzeteshez is teljes és számos javítást tartalmaz néhány felhasználó visszajelzése alapján.

A magyar felhasználók támogatására, kapcsolattartására létrejött már néhány csoport az ismertebb közösségi oldalakon: Fb/scribushu, G+/Scribus-hu.

Tovább az 1.6-ig

Újra szeretnénk hangsúlyozni, hogy az 1.5-ös verzió csak egy technikai előzetes, a fejlesztők éles használatra nem ajánlják és támogatást sem adnak hozzá. Ugyanakkor saját tapasztalatunk, hogy kisebb projektekhez, szórólapokhoz gond nélkül lehet használni.

Az 1.6-os verzió úgy tűnik nem hamarosan várható és az 1.5 valóban nem egy béta, mert a fejlesztői ablak megnyitása után egyből komoly változásokat kommitoltak a fejlesztők és több új kezdeményezés is napvilágot látott. Ezek közül a legjelentősebb a ScribusCTL nevű projekt, mely a HarfBuzz szövegrenderelő motorra cserélné a jelenlegit, amivel többek között megnyílna az út az OpenType képességek kihasználására felé is, ami a Scribus régi adóssága. A projekt várja az érdeklődő fejlesztőket. Ezek azonban jelzik, hogy a Scribus 1.6-t még nem a túl korai jövőben várható és ezért adták ki a fejlesztők ezt a technikai előzetest a türelmetlenebb, de bátrabb felhasználók kedvére.

Összegzés

Ha valaki úgy áll neki kiadványt szerkeszteni, hogy megnyitja a Scribust és rögtön kész munkát akar összekattintgatni, akkor nem fog sikerrel járni. A Scribus egy nagyon jó eszköz, de nem helyettesíti a dokumentum átgondolt megtervezését, egy képszerkesztő és legalább egy vektorgrafikus program ismeretét, valamint jó szolgálatot tesz a szövegszerkesztés területén történő jártasság is. Nem helyettesíti a tipográfiai ismereteket, a helyesírási szabályok ismeretét, a betűtípusok ismeretét, az esztétikai érzéket, a nyomdászatban alkalmazott színkezelési eljárások ismeretét (ha nyomdában is akarunk nyomtatni), a színterek ismeretét, az eszközök kalibrálását sem…

Ha rászánjuk az időt és megismerkedünk ezekkel, akkor viszont a Scribus hirtelen nagyon jó eszközzé válik. A helyesen előkészített nyersanyagot a Scribusban gyorsan kész dokumentummá lehet formálni. Mivel más logikával működik mint a szövegszerkesztő alkalmazások, a kezdő felhasználóknak először furcsa lehet, de kellő kitartással és tanulással viszont a Scribus kezesbáránnyá szelídül.

A Scribus folyamatosan változik. Az 1.5-ös változat még messze nem tökéletes. Bár bőven van még megoldásra váró feladat, javításra váró hiba – talán leginkább a szoftver ergonómiája terén – saját tapasztalataink alapján bátran ajánljuk minden érdeklődőnek különösen azért, mert valóban nincs hozzá hasonló szabadon használható DTP szoftver.

A cikkben szereplő példadokumentumok elérhetők a scribus.pe.hu oldalon (nem hivatalos magyar Scribus weboldal).

A cikk elkészítésében közreműködött Benedek Péter, Gyuris Gellért, Németh László, Pénzes Dávid és Pércsy Kornél.

“Megjelent a Scribus 1.5” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Óriási köszönet a részletes ismertetésért, és a saját tapasztalatok (“teszt”) közreadásáért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük