Esettanulmány: elválasztás beállítása, furcsa elválasztási hibák javítása

A LibreOffice kiváló automatikus elválasztással rendelkezik, legalábbis a Microsoft Office-hoz képest, amely nem tudja elválasztani a helyesírási szótára általa nem ismert, de amúgy helyes magyar szavakat. (Ezekből pedig sok van, ráadásul éppen a kritikus hosszú szavak, mint például agykamratágulat, fagylaltporgyártó, kakaóbabméret. Gyakorlatilag minden olyan többszörösen összetett szót, amit a helyesírás-ellenőrzője nem tud felbontani két szótári szóra, hibásnak jelez a Microsoft Word, és nem is választja el). A LibreOffice elválasztása minta alapú, ami megbirkózik a helyesírástól függetlenül minden szóval. (Még ha nem is mindig tökéletesen, például a minták még nem lettek felkészítve a vörösiszap szó elválasztására, ezért a hibás vörö-siszap kézi javításra szorul a később ismertetett módok valamelyikével.) Az automatikus elválasztás beállításához kattintsunk a szövegre a másodlagos egérgombbal, majd válasszuk ki a Bekezdés stílusának szerkesztése… menüpontot. A megjelenő beállítóablakban kattintsunk a Szövegbeosztás fülre, majd jelöljük be az Automatikusan jelölőnégyzetet. Ezzel minden ilyen stílusú bekezdésben beállítottuk az elválasztást.

A napokban egy újabb magyar vonatkozású elválasztási hibára derült fény a LibreOffice-ban (a másik a Graphite ligatúrák gyakran egalizálási hibával járó elválasztása, amivel bővebben foglalkozik a Kiadványszerkesztés LibreOffice Writer szövegszerkesztővel jegyzet): Ha a mondatkezdő „Összefoglalásként” szót az első, speciális elválasztást igénylő helyen választja el a LibreOffice, az „ÖSz-szefoglalásként” elválasztást kapjuk (tehát a szó második betűje is nagy lesz). A programhibát javító egysoros folt elkészült a LibreOffice-hoz, de hogyan kerülhetjük el az ilyen és hasonló (akár a minta alapú elválasztás említett tévedéseiként adódó) elválasztási hibákat szövegszerkesztés közben? Az egyedi (Ctrl-mínusz vagy Beszúrás » Formázási jel » Opcionális elválasztójel) és a kivételszótári elválasztásnál sajnos az Ösz-sze típusú speciális elválasztások nem adhatók meg (legfeljebb az utóbbival letiltható a hibás elválasztás, pl. az „Össze=fog=la=lás=ként” minta megadásával, l. Formátum » Beállítások » Nyelvi beállítások » Írástámogatás » Egyéni szótárak/Szerkesztés). Gyors, de sérülékeny megoldás, ha „Öszszefoglalásként”-ra vagy „Ösz-szefoglalásként”-ra írjuk át az elválasztott szót, amivel már helyes elválasztást kapunk. Hátránya, amint az sok napilap esetében megfigyelhető, hogy az elválasztás helyének megváltozása esetén a szándékosan hibásan írt szó felismerhetővé válik (a napilapoknál ez jelzi, hogy tördelőprogramjuk nem támogatja a magyar kettőzött többjegyű mássalhangzók elválasztását).
Jobb megoldás, ha csekély mértékben változtatunk a dokumentum, vagy az adott bekezdés tipográfiáján, hogy az elválasztás más helyre kerüljön: ha nem számít, akkor pár mm-rel növeljük vagy csökkentsük a laptükör szélességét, vagy módosítsuk az adott bekezdésben, hogy mennyi betű maradjon minimum az elválasztásnál a sor végén, illetve elején. Sőt, ami még szebb eredményhez vezethet, a LibreOffice-ban az ügyesebb kiadványszerkesztők vagy a modern TeX szedőrendszerek trükkjeit is használhatjuk erre a célra, igaz, kézzel beállítva: a karakterbeállítások Pozíció lapján 1-2 százalékkal szélesíthetjük vagy keskenyíthetjük a betűket, és egy tized ponttal a betűk közötti távolságot. Ezzel nemcsak elválasztási, hanem tipográfiai hibákat is javíthatunk (túl nagy szóközök sorkizárt szedésnél), feltéve, ha megmaradunk ezeknél a minimális, kevésbé feltűnő betűtorzítást és betűritkulást okozó értékeknél. Ennél már csak az lehetne kényelmesebb, ha a próbálkozásokat a LibreOffice kérésre automatikusan is elvégezné, hasonlóan egy-két DTP programhoz. Köztes megoldásként pedig már egy kényelmesebben hozzáférhető kezelőfelület is bőven megfelelne, például a tipográfiai eszköztár bővítése a jelenleg csak a Betűbűvész eszköztáron megtalálható, az alapszövegre nem használható betűköz-beállító ikonokkal.

Új Linux Libertine és Biolinum betűk

LibreOffice logó A Németh László-féle Linux Biolinum G és Libertine G betűcsalád alapját képező Libertine Open Fonts projekt új betűket is tartalmazó verzióval (5.1.3) jelentkezett. A TTF és OTF típuson túl elérhető még SVG és WOFF formátumban is. Természetesen a betűk FontForge forrása is szabadon elérhető és a GPL-nek megfelelően módosítható.

Újdonságokból

  • hibajavítások, ligatúrák pótlása,
  • a Linux Biolinum betűk árnyékolt (shadow) változatának megjelenése,
  • díszes Linux Libertine iniciálék  (magyar ékezetek egyelőre hiányoznak),
  • Biolinum Keyboard betűben megjelent a két-, és háromgombos „egér”.

A változások részletes listája itt érhető el, a betűk a SourceForge oldaláról.

Kiadványszerkesztés LibreOffice Writerrel

Kiadványkészítés OpenOffice.org-gal 0.2 címlapjaA dokumentumszabadság világnapján, 2011. március 30-án mutatkozott be a Kiadványszerkesztés LibreOffice Writerrel könyv előzetese a LibreOffice és Firefox kiadási bulin. A könyv végre elkészült, és hibrid PDF formátumban letölthető.

A könyv átdolgozott és új fejezetei (Képek és szövegkeretek, Nyomdai előkészítés) a LibreOffice kevésbé dokumentált lehetőségeit mutatják be. A Writer a Graphite betűtechnológiával és alapértelmezett Graphite betűkészleteivel kivételes magyar tipográfiai támogatással rendelkező kiadványszerkesztőként használható, amiről a részletes útmutató és a könyv példái alapján bárki meggyőződhet. (A hibrid PDF tartalmazza a kiadvány OpenDocument forrását is. A PDF-et Writerben megnyitva a forrásállomány töltődik be, így a könyvben szereplő példák forrása is megtekinthető.) Mintaoldalak a könyvből.

DejaVu betűcsalád 2.33

Közel fél évnyi fejlesztés után február 27-én megjelent a DejaVu betűcsalád legújabb változata, a 2.33-as.

Számtalan betűt/karaktert újrarajzoltak, valamint sok új karakter került be a betűkészletbe.

A részletes változások listája itt olvasható, a hibajelentéseket a Bugzillába várják, további információ a Wikipédiában.

Elhunyt Keith Stribley

Keith StribleyA felesége révén Burmában letelepedett – fizikus végzettségű – informatikus, Keith Stribley önkéntes munkájának eredménye, hogy a Graphite fejlett betűtechnológia alapértelmezett része lett a LibreOffice-nak. A LibreOffice egyik hibajegyéből és egy blogüzenetből tudtuk meg, hogy Keith tragikus hirtelenséggel elhunyt a múlt héten. Az említett hibajegyben található fejlesztést, amellyel a Graphite motor egy nagyságrenddel gyorsabbá válik a LibreOffice-ban (és Keith az integrációján dolgozott éppen), kollégái az emlékének szentelték. Keith Stribley, ahogy a Graphite betűtechnológiával is, egyéb fejlesztéseivel is új hazáját szolgálta, de a burmai nyelvhez szorosan nem kötődő kéréseinket (például a Graphite korábbi elválasztási problémáit) is késedelem nélkül javította a hibabejelentéseink alapján. Munkái közül kiemelhető a Graphite OpenOffice.org kiegészítő, ami lehetővé teszi a telepített Graphite betűkészletek tulajdonságainak megtekintését LibreOffice-ban (a program az angol és a burmai mellett magyar honosítással rendelkezik), valamint kollégájával, Martin Haskennel jegyzett, az OpenDocument formátum fejlett betűtechnológiai támogatására vonatkozó javaslata. (Ez utóbbinak köszönhető, hogy a LibreOffice-ba bekerült, az FSF.hu Alapítvány támogatásával készült Graphite betűkészletek, a Linux Libertine G és Biolinum G betűtulajdonságai könnyen megjegyezhető, az OpenType-éval részben megegyező négybetűs azonosítókkal érhetők el, nem pedig számokkal.)
Utolsó hozzá írott levelemben javasoltam Keithnek, hogy a LibreOffice 3.3-ban megjelent új lehetőséggel, a kiegészítőkben használható panelekkel egyesítse Graphite kiegészítője és a Linux Libertine G és Biolinum G betűkhöz készült tipográfiai eszköztár előnyeit. Ez a feladat most már ránk maradt. A Graphite (még általánosabban Betűtulajdonságok) LibreOffice panel, ha elkészül, Keith emlékét fogja őrizni.

Linux Libertine G weboldal

LibreOffice logó Azok akik már használták, tudják, hogy miért is jó a Linux Libertine G betűtípus. Most azonban nem a betű, hanem a weboldala újult meg.

Első ránézésre nem tűnik „fontosnak” az önálló weboldal átalakítása, hiszen „természetes” módon a HUP-on és az OpenOffice.hu-n szokta Németh László bejelenteni az új betűket (fejlesztéseket, s a hozzájuk kapcsolódó dokumentációt).

Ám azok, akik eddig a weboldalat is látogatták nem láttak rajta semmi különöset, ám ez megváltozott. Gyakorlati példákat mutat arra vonatkozóan, hogy hol használták fel (mely kiadványokban) a betűt. Vagyis (végre) elkezdődött a marketing munka is.

Tipográfiai eszköztár és LOK bemutató

A LibreOffice egyik leendő újdonsága a Linux Libertine G és Linux Biolinum G betűkészlet, amellyel nyomdai minőségű könyveket és egyéb kiadványokat készíthetünk a szövegszerkesztővel. A betűkészletek használatát nagyban egyszerűsíti a ma kiadott OpenOffice.org tipográfiai eszköztár. Az eszköztár több mint 30 ikonja lefedi a legfontosabb plusz tipográfiai beállításokat, valamint olyan egyedülálló lehetőségeket biztosít, mint a megfelelő magyar névelő megjelenítése a kijelölt számok előtt, vagy a számok számnévvé alakítása több mint 20 nyelven. A Budapesten megrendezett nemzetközi OpenOffice.org konferencia után a LOK-on (Linux az Oktatásban konferencia) mutatkozott be a fejlesztés. A PDF bemutató részletesen ismerteti és egyben szemlélteti is az új betűkészletek lehetőségeit és a fejlesztés hátterében álló Graphite betűtechnológia képességeit.
lokgraphite

OpenOffice.org DTP: Linux Libertine G és ODF2GDL

Letölthető a Linux Libertine G és Linux Biolinum G betűkészlet első változata, ami több szempontból is mérföldkő az OpenOffice.org kiadványszerkesztési célra történő felhasználásában: a betűkészletek az ODF2GDL program segítségével készültek az OpenType eredetiből, több új, a professzionális felhasználás szempontjából alapvető tulajdonságot átvéve; nyelvfüggő tipográfiai megoldásokat tartalmaznak; a tulajdonságok számok helyett könnyebben megjegyezhető négybetűs azonosítókkal közvetlenül is megadhatók; a már meglévő egyedülálló lehetőségek, mint a számnévvé alakítás és az automatikus ezrestagolás mellett olyan újak is megjelentek, mint a számok magyar névelőinek automatikus megjelenítése és a magyar csillagozott lábjegyzetszámozás; valamint javítanak olyan OpenOffice.org hiányosságot is, mint a lábjegyzetszámozás jobbra pozícionálásának hiánya, l. a bemutatót.
“OpenOffice.org DTP: Linux Libertine G és ODF2GDL” bővebben

OOoCon2010: DTP az OpenOffice 3.2-ben a Graphite segítségével

Az OpenOffice.org 3.2 egyik újdonsága a Graphite betűkészlet-technológia támogatása volt. A technológia kifejlesztője, a Summer Institute for Linguistics, eredetileg a többnyelvű kiadványok szerkesztésekor előforduló problémákat szerette volna megoldani.

A Graphite-támogatás önmagában nem sokat ér, betűkészletek is szükségesek a kihasználásához. A SIL Foundation néhány TrueType-betűkészlethez speciális Graphite-táblázatot adott hozzá, de nincs sok ilyen. Németh László a budapesti OpenOffice.org konferencián bemutatott egy teljesen szabad betűkészletet, amely a Linux Libertine betűkészleten alapul, és kihasználja a Graphite képességeit.
“OOoCon2010: DTP az OpenOffice 3.2-ben a Graphite segítségével” bővebben

Numbertext és TeX mód a Magyar Linux Libertine G új kiadásában

A Graphite betűkészlet-formátum egyedülálló programozhatóságának köszönhetően a magyar betűkészlet legújabb kiadása több meglepő képességgel bővült: ilyen a számok tőszámnévvé és sorszámnévvé alakítása (egyelőre magyar, német és angol nyelven) vagy a TeX-mód, amiben gyors és kényelmes módon vihetjük be a Writer szövegszerkesztőbe az egyszerűbb indexeket, görög betűket és matematikai jeleket. “Numbertext és TeX mód a Magyar Linux Libertine G új kiadásában” bővebben