LibreOffice 3.4 béta 5

LibreOffice logó A Document Foundation ma bejelentette a LibreOffice irodai programcsomag 3.4-es ágának 5. béta kiadását.

Az új kiadás elsősorban hibajavításokat, lokalizációs frissítéseket tartalmaz. A részletes log itt olvasható.

Túl a „szokásos hibajavításokon” ezúttal a bejelentés részletesen foglalkozott azzal, hogy pontosan mi a Document Foundation „kiadási politikája”, mit jelent a béta/rc és kiknek melyik ágat/ágakat ajánlják. Ez a leírás nem jelenti, hogy módosult volna a kiadási ütemterv, pusztán egy ábrákkal segített leírás azoknak akik most ismerkednek a projekttel.

LibreOffice dokumentáció

LibreOffice logó Eddig leginkább a honosítás kapcsán volt szó a dokumentációról, illetve annak – részben – webre kerülésével kapcsolatban.

Most azonban több jó hír is van azok számára akiket érdekel a LibO dokumentációja.

Először is: mint az látható, elkészült a dokumentációs oldal, és szinte minden kötet elérhető a MEK-ben is (a magyar nyelven elérhető/használható dokumentáció itt).

Másodszor: a LibreOffice dokumentációs csapata a Getting Started kötet után elkészítette a Writer és a Calc kézikönyvét is. A kötetek online és offline is elérhetőek (rendelhetőek).

Harmadszor: a FullCircle magazin sem rest és a 46. számtól egy sorozatot indít, melyben a LibreOffice-t fogja olvasói elé tárni. Remélhetőleg hamarosan magyar nyelven is elérhető lesz.

A Document Foundation új tagjai

LibreOffice logó A TDF nemrég hirdette meg a tagfelvételt. A Document Foundation tagja az lehet, aki jelentős mértékben hozzájárul a LibreOffice projekthez, legyen ez akár fejlesztés, akár tesztelés, dokumentációírás, segítés a fórumokon vagy bármi. A tagság elnyeréséhez legalább 3 hónapos „múltat” kell igazolni, egyúttal vállalni kell további 6 hónap aktív közreműködést.

A jelentkezéseket egy három tagú bizottság bírálja el, akik ellenőrzik a jelentkezési lapon megadott információkat. A tagok szavazati joggal rendelkeznek, valamint megválaszthatók a TDF vezető testületeibe. A jelentkezés folyamatos. Az elutasított embereknek ismét jelentkezhetnek, ha jobban alá tudják támasztani jelentkezésük jogosságát.

A Document Foundation tagjainak listája ma került ki a TDF honlapra.

LibreOffice 3.4 beta 4

LibreOffice logóPénteken a Document Foundation bejelentette a LibreOffice 3.4 negyedik bétaverzióját. Eredetileg ez már az RC1 lett volna, de a közösség több tagja úgy érezte, hogy inkább béta ez még, nem RC. Ezért lett a neve beta 4. Viszont a végleges kiadás időpontja nem változott, így eggyel kevesebb RC lesz kiadva.

Akik a beta 4 elnevezés mellett érveltek, jól érezték, hogy ez a kiadás nem lesz RC minőségű. Megint Windows alatt jelentkezett probléma. Egyes modulok nyelvi verziói nem jöttek létre, mert valaki megint nem gondolt arra az esetre, hogy Windows alatt nincs symlink, és a symlinket tartalmazó útvonalakat natív windowsos programnak való átadás előtt fel kell oldani. A beta 2-ben is volt ilyen hiba. Ezt egyébként javítottam ma.

A legidegesítőbb hibák listája még mindig sok lezáratlan elemet tartalmaz. A fejlesztőcsapat fő feladata most ezek lezárása.

[ Letöltés | Kiadási megjegyzések | A beta3 és beta4 között lezárt hibák ]

LibreOffice 3.4 béta teszt: Hunspell 1.3, Graphite 2

A hétvégén sikerült letesztelni a LibreOffice 3.4-ben frissült Hunspell helyesírás-ellenőrzőt és Graphite betűkezelőt.

A Hunspell 1.3-as változata a Holland Nyelvi Unió és a LibreOffice holland nyelvi eszközei mögött álló OpenTaal Alapítvány támogatásával, és az alapítvány tagja, Ruud Baars hibabejelentési és tesztelési segítségével készült el, a LibreOffice-ba pedig Caolán McNamarának köszönhetően került be nem sokkal a kiadás után. A változások elsősorban az összetettszó-kezelést érintik, ami nemcsak a holland számára hasznos, hanem a hasonlóan bonyolult magyarhoz is: ezzel például javíthatóvá válik, illetve a szótármodulba kihelyezhető a Hunspell programba bedrótozott magyar mozgószabály-kezelés. Ami helyenként már most is tapasztalható az egyéb javításokból, hogy kevesebb a furcsa javaslat: például a „Messzecsuzec” szóra most már csak a helyes Massachusetts alakot kapjuk meg, a „Messze-messze, messzelátás, messzebbiek” javaslatokat már nem (hasonlóan a „csivavát” szóra csak a chihuahuát, a „csivitel, csersavát, Csikvárit” már nem). Összefoglalás a javított hibákról (holland nyelven, angol hibajegyekkel).

A Graphite 2 tesztelése során több súlyos hibára is fény derült, így ezek még időben bejelentésre kerültek: https://bugs.freedesktop.org/show_bug.cgi?id=36703. Míg a ligatúrán belüli elválasztásnál nem tapasztalható egalizálási hiba (az elválasztójel előtt túl nagy köz lehet a korábbi változatokban), nem működik a magyar számára fontos rendhagyó eset, a kettőzött többjegyű mássalhangzók elválasztása (pl. „eggyé”: egy-gyé). Még súlyosabb hiba, hogy bizonyos helyettesítésekre, pl. a „Qu” ligatúrára, vagy a Linux Libertine G betűkészlet fejlesztői változatában már szereplő kurzív „fö” helyettesítésre lefagy a program. A szintén fejlesztés alatt álló ékezetpozicionálás, és részben az egalizálás sem működik a LibreOffice 3.4 béta kiadásával. Ezért kiadványszerkesztési célra (lásd Kiadványszerkesztés LibreOffice Writerrel) csak a LibreOffice jelenlegi stabil kiadását javasolt használni. Ebben megtalálható a magyar tipográfiai támogatással rendelkező Linux Libertine G és Biolinum G Graphite betűkészletek legfrissebb kiadása is. A betűkészletek következő, számos fontos javítást és egyéb fejlesztést tartalmazó kiadása remélhetőleg már a végleges LibreOffice 3.4-ben helyet kaphat az FSF.hu Alapítvány támogatásával.

LibreOffice 3.4 beta 3

LibreOffice logó A mai nap folyamán megjelent a LibreOffice 3.4 új, harmadik béta kiadása.

Letöltés: http://download.documentfoundation.org/libreoffice/testing/

Az új kiadás elsősorban hibajavításokat tartalmaz, a bejelentés itt olvasható.

Ami a magyar fordítást illeti, az nem készült el a beta 3-ra, itt-ott találkozhatunk lefordítatlan üzenetekkel. Nincs sok hátra, és a fordításokat hetente integrálják a forráskódba, úgyhogy nincs semmi veszve.

GSoc 2011 – LibreOffice

2011-ben a LibreOffice 7 fejlesztői helyet nyert el a Google Summer of Code programban. Ez a 7 egyetemi hallgató egész nyáron egy-egy LibreOffice-hoz köthető projekten fog dolgozni, reméljük sikerrel.

Marco Cecchetti az SVG exportszűrőt fejlesztené tovább. A projekt célja, hogy például egy Impress-bemutatót menteni lehessen SVG-ben, navigálni lehessen több dia között, és működjenek a diaátmenetek is.

Xisco Fauli egyes Java nyelven implementált programrészeket írna át Pythonba, nevezetesen egyes varázslókat (tündéreket). Ennek az az értelme, hogy a LibreOffice szabadulni szeretne a Java Runtime-tól való függőségtől, beépített Python interpreter pedig amúgy is van benne.

Anurag Jain a Calc adatbeviteli sorát szeretné egysorosról többsorosra átírni. Jelenleg egyetlen hosszú sor áll rendelkezésre az adatbevitelre, ezt egy átméretezhető, többsoros beviteli mezőre kellene változtatni.

Matúš Kukan arra vállalkozott, hogy elemző eszközök, például a KCacheGrind segítségével feltárja a LibreOffice futásakor jelentkező szűk keresztmetszeteket. Munkájának eredménye a LibreOffice sebességének növekedése lehet.

Eilidh McAdam azt vállalta, hogy a Microsoft Visio diagramszerkesztő program fájlformátumához készít importszűrőt, hogy a Visioval készült fájlokat be lehessen olvasni Drawba, és lehessen szerkeszteni ezeket a rajzokat Drawban.

A Timo művésznéven regisztrált hallgató a LibreOffice súgórendszerét fogja átalakítani. A cél az volna, hogy a LibreOffice saját, nehézkesen szerkeszthető súgórendszere valamilyen szabványos és széles körben ismert formátumban legyen. Az első lépés a wiki formátumra alakítás volt, a következő lépés, ami Timo feladata, hogy a wiki formátumról natív formátumra alakítsa vissza a fájlokat. Így a jövőben a súgó szerkesztése a wikiben történne, azt alakítanák vissza platformspecifikus súgófájlokká, amelyek egyúttal jobban integrálódnának a rendszerbe.

Vajna Miklós idén az RTF importszűrőt szeretné felfejleszteni használható szintre. Tavaly az RTF exportszűrővel nagyot alkotott, ideje, hogy az ezzel mentett RTF-eket vissza is tudja olvasni a LibreOffice. 🙂

Gratulálunk a nyerteseknek, és munkájukhoz sok sikert kívánunk.

Újabb dizájnelemek – motívumok

LibreOffice logó Christoph Noack és a dizájncsapat nem tétlenkedik. A LibreOffice-ban bemutatkozott új ikonok után sem állt le a munka. A branding irányelveknek megfelelően folytatják a munkát.

A munka többek között arra is irányul, hogy szebb (dizájnosabb) indítóképernyőt készítsenek a LibreOffice-nak, ezáltal fokozzák a felhasználói élményt és egyéb „apróságokat” pl. sablonokat adjanak a felhasználók kezébe.

Mint ahogy az demokratikus rendszerekben szokás, ezúttal is verseny volt. Öt személytől 12 terv érkezett és végül a győztes (10 szavazattal a 14-ből) itt látható. Azok, akiket érdekel, hogy az új dizájn vélhetően hogyan fog mutatni a gyakorlatban látogasson el ide.

Christoph – a győztes háromszög felhasználásával – utánanéz, hogyan lehetne beépíteni az új motívumot a weboldalba, a LibreOffice-ba és a marketing anyagokba.

Chris bejegyzése itt.

 

kedvcsináló kép

LibreOffice 3.4 beta 2

LibreOffice logó Megjelent a LibreOffice 3.4 beta 2. A katasztrofális beta 1 után jelentős javulásnak lehetünk tanúi. A beta 1-ben volt egy olyan hiba, hogy a program nem tudta kezelni a zip formátumot. Ez igencsak gátja volt a működésnek, mert az ODF dokumentumok is zip tömörítést használnak, valamint emiatt nem jelentek meg az ikonok sem, ugyanis azok is egy zip archívumban vannak. A beta 2 Linuxon és Max OS X-en egész tűrhető. Windowson a lokalizáció még mindig hiányzik, tehát a program felülete nagyrészt angol akkor is, ha nem azt a nyelvet választjuk. Sajnos túl későn találtam meg erre a hibára a megoldást, a beta 2-be már nem kerülhetett be. De a beta 3-ban már jó lesz ez is.

Letöltés: http://download.documentfoundation.org/libreoffice/testing/

A beta 1 rossz tapasztalatai és a beta 2 ismert hibái miatt a LibreOffice csapat úgy döntött, hogy 4 héttel eltolja a LibreOffice 3.4 kiadását. Lesz még egy beta, a beta 3, és utána 4 RC. Kell még idő a hibajavításra, különben a 3.4 valószínűleg olyan hibás lenne, hogy mindenki megvárná a 3.4.1-et vagy 3.4.2-t, akkor pedig minek kiadni…